Mi bajom van? Betegségre vallanak ezek a viselkedések?

1. Eset:

Kb. 15 éves koromban, megvágtam magam késsel a combomon több helyen is, mert nagyon mérges és kétségbeesett voltam.

A sztori annyi volt, hogy elkezdtem etetni 2 éhes macskát (nem a mieink), és aztán már rendszer lett belőle, mert mindig várták hogy menjek hozzájuk és vigyek nekik enni. Én így is tettem. De a zsebpénzemet mind elköltöttem a kajájukra, és egyszer csak már nem volt miből venni nekik ételt. Kértem a szüleimtől pénzt hogy vehessek nekik ennivalót, de nem akartak adni, én pedig nagyon kiborultam, mert megszerettem a cicákat és megsajnáltam őket, és kétségbe voltam esve, hogy nem tudok mit enni adni nekik, amikor legközelebb megyek, és talán soha többet, hiába várják majd. Akárhogy könyörögtem, nem akartak adni, és én olyan dühös és csalódott voltam, hogy emiatt nem tudok segíteni a cicáknak, hogy valami durvát akartam csinálni, és hirtelen ennél jobb nem jutott eszembe, mint hogy kerestem egy kis kevésbé éles, fűrészes kést, és a combjaimon vágásokat ejtettem. Bár azt akartam hogy fájjon és nagyon mély legyen, sajnos épphogy csak a bőrfelszínt sikerült kicsit megkarcolni a tompa késsel. Azért csináltam szerintem, mert azt akartam hogy megsajnáljanak a szüleim és megértsék, hogy tényleg szükségem van arra a pénzre a cicák miatt. De az eredmény csak az lett, hogy nagyon megijedtek, és másnap elvittek pszichológushoz, aki szerint "nincs nagy baj mert kitűnő tanuló vagyok, és ez csak egy acting-out volt,ami remélhetőleg nem fordul elő többet". Aztán anyukámat is behívta beszélgetésre, és megkérdezte tőle, hogy akkor most megveszik-e nekem azt a macskakaját vagy sem, és akkor nagy nehezen mondta anyukám, hogy "úgyis az lesz a vége...". És végül tényleg megvették, csak én rosszul éreztem magam, mert nem akartam "kizsarolni" belőlük, és tudom hogy csak azért vették meg mert féltek, hogy megint kárt teszek magamban. Ezután is a későbbiekben adtak pénzt ha kértem állateledelre, még ha olykor vonakodva is. Ennek az esetnek már jó pár éve, de még mindig úgy néznek rám, hogy tudják, valami nincs rendben velem, látom rajtuk.

2. eset: Összevesztünk azon, hogy milyen nyelven nézzük a tévét, én pedig mérgemben kicsit erőteljesebben dobtam le a távirányítót az ágyra. Apukám nagyon felhúzta magát ezen és megvert. Én pedig kétségbeesésemben ki akartam ugrani az erkélyen, majdnem meg is tettem, már fel is álltam a párkányra. Nem próbáltak megakadályozni, apukám azt mondta, hogy ugorjak csak ha ilyen hülye vagyok, és anyukám se esett nagyon kétségbe, gondolom tudták hogy úgyse lesz nagy bajom, hiszen csak az első emeleten laktunk. Végül aztán nem tudom miért, de nem ugrottam ki. Talán túl gyáva voltam.

Már 20 elmúltam de még mindig jól emlékszem az összes ehhez hasonló incidensre, mély nyomot hagytak bennem. Mert általában nem csak egy-egy pofon volt és kész. A tesóimat is volt hogy megverték, de ők mégis normálisak lettek, nem úgy mint én. Ők soha nem csináltak volna ilyeneket. Én miért romlottam el? Valami agyi bajom van szerintetek tényleg? Öngyilkos hajlamot nem érzek, de már nem bízok magamban, félek, hogy képes lennék hülyeséget csinálni, kárt tenni magamban vagy másban, indulatból. Nagyon türelmetlen és lobbanékony típus vagyok, és ha mérges vagyok akkor kifejezetten agresszív. Ami a legrosszabb hogy van egy kutyám akit mindennél jobban imádok, és legszívesebben sosem bántanám, de mégis fordult már elő testi fenyítés, amikor nagyon mérges voltam. Mintha nem tudnám megfékezni magam olyankor. És amikor ilyen dühös vagyok, akkor szokott eszembe jutni, hogy nem másokon kéne levezetnem, akiket szeretek, hanem inkább magamon. Persze ezek nem ilyen konkrét gondolatmenetek, inkább csak hirtelen jött ötlet, érzés. De a leírt eset óta nem fordult elő efféle "önkárosítás", talán azért lehet mert rájöttem, hogy azzal semmit nem érek el? Nem tudom. De attól még érzem, hogy valami nincs rendben velem, és nem tudom, hogy ezt kezeltetni kéne-e vagy sem. Félek, hogy ön- és közveszélyes vagyok. Mit gondoltok?