Milyen dolgoktól lesz ilyenkor jobb kedvem?

19 éves diáklány vagyok. Pár hónapja dobott a barátom, indok nélkül. Előtte úgy éreztem, hogy minden kezd egyenesbe jönni, aztán ő egyszer csak kilépett az életemből, amit nem igazán értek és nagyon fáj, nem tudom feldolgozni, hogy nem korrektül szakított velem. Hétköznap nagyon jól vagyok, mert koliban élek pár nagyon jó barátommal, így ők elterelik a figyelmem, illetve tudok velük beszélni sok dologról, ami szintén sokat segít. Hétvégére viszont muszáj hazajönnöm a szüleimhez, ami borzalmas, mert anyám mentális beteg, és olyan makacs, hogyha javasoljuk neki, hogy menjen orvoshoz, akkor azonnal megsértődik és váltig állítja, hogy semmi gond nincsen vele. Apám jópár évig volt miatta alkoholista, azóta leszokott, de nagyon erős nyugtatókat szed. Kiskorom óta rossz velük a kapcsolatom, inkább leültettek a tévé elé, ha unatkoztam, soha nem pusziltak vagy öleltek meg, de muszáj hazajönnöm, mert a koli igazgatója nem engedi a hétvégi bent alvást, merthogy "anyuka biztos vár haza" - tudja, hogy milyen okok miatt gyűlölök hazajönni. Nagyon kevés barátom van, akiknek van pàrjuk, vagy hétvégére szerveznek más programokat, úgyhogy a náluk alvás nem opció. Egyedül a volt barátomhoz tudtam menekülni, de ugye már ezt sem tudom megtenni.

Alapvetően szeretek élni, és szerencsére már egyre gyakoribb, hogy jó napom van és nem gondolok az exemre, de hétvégén legszívesebben a halálba kívánom magamat. Volt már pár durva szakításom, tudom, hogy egyszer ezen is túl fogom magamat tenni, de ez nagyon hosszú idő lesz, és ez egyre fájdalmasabb. Szeretem magam lefoglalni kézműves dolgokkal, elmegyek sétálni, ha már hányingerem van az otthonomtól, de mikor eszembe jut, hogy hamarosan hétvége, vagy besötétedik, hideg lesz és nincs hova mennem, már a sírás kerülget. Alapvetően nagyon szorongós vagyok, szétrágom a szám, lerágom a körmeimet, fáj a gyomrom és hányok sok helyzetben. Fél és múlva végzek a suliban, ahol most vagyok, és szeretnék elmenni egyetemre messzebb, nagy eséllyel fel is vesznek majd, amit nagyon várok, mert szerezhetek majd új barátokat, és az albérletből/egyetemi koliból nem fognak majd kipaterolni, de kétségbeejtő, mert úgy érzem, ez az idő már bőven túl van a tűréshatáromon. Tényleg nem tudom, mit tudok tenni, kihez tudnék menni, nincsenek öngyilkos gondolataim, félreértés ne essék, mert bennem van a vágy sok dolog megélésére, de annyira rossz most minden, hogy semmivel nem tudom elhessegetni a fájdalmat.