Borderline, bipoláris, vagy valami más?

Lány vagyok, 22 éves. Éppen álláskeresésben vagyok, de a kérdés nem kizárólag ezzel kapcsolatos. A problémám az, hogy minden nap mást akarok/érzek/gondolok. Munka terén pl. egyik nap azt mondom, hogy én csakis emberekkel szeretnék foglalkozni, olyankor azt érzem, imádom az embereket, és azért születtem, hogy segítsek nekik. Teljesen felhangolt állapotba kerülök, megváltónak képzelem magam. Másnap (vagy akár már pár órával később) meg azt mondom, hogy hagyjon engem mindenki békén, nem érdekel senki és semmi. Értelmetlennek, üresnek, kilátástalannak, reménytelennek érzem az életemet, öngyilkossági gondolataim vannak. Magamat is egy szerencsétlennek érzem, aki semmire se jó. És ez nem csak a munkakereséssel kapcsolatos, hanem mindennel. Van, hogy egy személyre gondolok, és azt érzem, hogy gyűlölöm és legszívesebben megölném, mert mondjuk ezer éve egy kicsit megbántott, pedig fél éve nem is beszéltem vele. Picit később meg már arra gondolok, hogy ő a legjobb ember, akivel valaha találkoztam, és örökre hálás leszek neki, olyankor azt érzem, hogy felrobbanok a túláradó pozitív érzelmektől. Mindez csak attól függ, hogy aznap „milyen lábbal keltem”. Gyerekkorom óta túlzottan felhangolt és érzékeny vagyok, már kicsi gyerekként előfordult, hogy felnéztem a csillagos égre és kicsordult a könnyem, ahogy belegondoltam az élet csodájába, vagy attól, ahogy néztem, hogy esik az eső. Valóságos eufóriát éreztem. Sokféle mentális tünetet észleltem magamon változó súlyossággal kicsi gyerekkorom óta (derealizáció/deperszonalizáció, szorongás, hipochondria, kényszeresség, fóbiák, depresszió, paranoia, figyelemzavar, szemkontaktus megtartására való képtelenség stb), de a szüleim nem foglalkoztak vele, így elkönyveltem normálisnak mindezeket.

Úgy érzem, az életben minden igaz rám és mindennek az ellenkezője is. Legtöbbször ambivalens érzelmek/eszmék/vágyak/gondolatok egyidejűleg vannak bennem. Pl. 16 évesen én már rég tudtam, hogy ateista vagyok, ugyanakkor Istenről beszéltem, visszafogottan kezdtem öltözködni, imádkoztam, Bibliát olvasgattam és teljesen elérzékenyültem az igéktől. Fogalmam sincs ki vagyok, nincs is személyiségem. Minden és semmi vagyok egyszerre. Sokszor párbeszédeket folytatok, vitatkozom magammal. Soha semmi komoly trauma nem ért. Pszichiáternél a helyem? Ha valaki volt/van hasonló helyzetben, azzal szívesen beszélgetnék.