Mi van velem? Hogyan? Miért? Nem tudom már én sem, nem vagyok doki, hogy egyből tudjam. Tehát?

Egy fiatal srác vagyok,közel nagykoru,sablonok,közhelyek kerüljenek,már kívülről fujom őket,előre is: bocs az ékezetek,vesszők miatt,szóközök...

Eléggé elveszettnek érzem magam,igaz barátaim nincsenek. Barátnőm sincs,egy-két nő már volt az életembe,bár nem érzem igazán,hogy olyan nő van a földön,akinek én kellenék,és aki tudna szeretni,nem vagyok olyan piszokul csunya se,de azért a legszebb se. Ez a sulyban kevésbé látszik,mer eloszlik rajtam a suly,igy kicsit szebb alakom van,de fogynom kéne,nem tippelnek sok kilónak általában. Nem tudom ez számít vagy sem,próbálok részletesebb lenni azok számára,akik tudnak és akarnak értelmes választ adni. Egyszerüen csak azt látom,ahogy mások egy tekintettel intézik el,hogy megkapjanak bármit,engem viszont max "néha beszélek vele barátként" könyvel el egy lány ha találkozok eggyel,pedig igyekszem elkerülni a rossz dolgokat,nem cigizek,tisztán tartom magam,illetve a viselkedésem se olyan,mint egy legutolsó embernek,akinek az etikett szó is idegen. Nem vagyok azért olyan se,hogy állandoan mindenki kedvében járok 0-24be,vagyis papucs sem. De nagyon azt érzem hogy meg akarok halni,de mikor ezen gondolkodok,mindig azt érzem,hogy azt mondja a testem,hogy kaphatsz még segítséget,emellett társaságban kissé megfelelési kényszert érzek,mintha szoronganék attol,hogy egy hajszálam nincs a helyén,és hogy hülyén nézek ki,vagy hogy nem felelek meg,pedig tudom,hogy nem fognak megölni. Nehezen illeszkedek be társaságokba,mert már mindenki ismeri a másikat,nekem fogalmam nincs mit mondjak,de ha már egy emberrel nekiállok beszélgetni,akkor nagyon jol el tudok másokkal beszélgetni,de barátként könyvel el max pl egy lány,kisebb baráti viszonyokat már sikerült elérnem,ugy érzem nem szeret senki,szerintem nagyon is jol erzem,a család egy dolog,de nem ez a szeretet egyetlen forrása,mer nem csak egy féle szeretet létezik,mármint nem várod el anyukádtól,hogy a feleséged legyen,tehát nem csak tőlük várnám el,nem is az hogy elvárnám,hanem akarnám,nem akarok nagyképüsködni,akarnám,mondom igy,azt hogy szeressenek,egyszerüen egy szükségtelen embernek érzem magam,aki mellett elmegy mindenki,mintha láthatatlan szellem lennék. Nagyon meg akarok halni,mert tudom,hogy már nekem annyira ez nem megy,és nem is akarok így élni,változtatni meg probálok,csak olyan mint egy meglőtt haldokló ember...kuszik a földön a szövetségesek felé...nem tudom hogy irjam le,de tanácstalan vagyok,nem müködik a kémia köztem és az emberek között,pedig alapjáraton egy normális ember vagyok,mások meg megszólalnak és övék a világ. Meg akarok halni,de nem hagyja az agyam,hogy megtegyem,mer mindig azt az error üzenetet kapom,hogy még lehetsz boldog,de 90évesen már nem akarok vén trotty lenni,nem sokaig van élet,mármint élet,nem életben maradni,nem akarok egy megnyomorodott idős old folk lenni...fiatalabb éveimben akarnék igazán élni,de nem megy,sok idő elment...Fogalmam nincs mit kéne tennem,ne m szeret senki,pedig nem vagyok sorozat gyilkos,akárki hasonló helyzetben?