Fogalmam sincs, most mit tehetnék?

Azt mondják, a sport redukálja a depresszió lehetőségét. Éppen ezért, amikor már nem tudtam mit kezdeni a perfekcionizmusommal, étkezési zavaraimmal, szorongásaimmal és olykor-olykor hirtelen rámtörő melankolikus hangulattal, nekivágtam, és elkezdtem edzőterembe járni. Természetesen közben heti rendszerességgel tettem látogatást a pszichológusomnál, akihez a mai napig járok.

Egy időben nagyon megemeltem a súlyok arányát, a futópadon is rengeteg szívromboló pillanatot töltöttem - nem normál tempóban, egészségesen, hanem tüdőkiköpősen, fájdalmaktól szenvedve futottam, - ezért a pszichológiai terápiám előrehaladtával beláttam, hogy vissza kell vennem ebből az önkárosító attitűdből. Meg is tettem. Jelentős változtatásokat eszközöltem az edzéstervemben egy szakértő segítségével.

A mai napig semmi gond nem is volt, de most kétségbe vagyok esve.

Valamiért kiderült - ez már gondolom, az előző tevékenységeim utóhatása, - hogy a jobb karomat túlerőltettem. Ekkor az orvos azt mondta, minimum 6 hét a teljes gyógyulás. Persze, egy maximalistának ebből mi jön le: basszus, két hét után már fejlődnek vissza az izmok, veszélybe kerül az eddig elért eredményem!

Miután felkerült a karomra az elhagyhatatlan csuklórögzítő, elkezdtem szépen, lassan feldolgozni, hogy most az egészségem érdekében kell pihennem, de hasazni, lábazni és kardiózni még mindig tudok.

Utána felfedeztem, hogy valahonnan, a semmiből, a másik karomon is megjelent egy kisebb duzzanat, remélem, csak elfeküdtem, vagy szimplán bevertem valahova (azóta még nem voltam orvosnál, nemsokára újra megyek).

És ha mindez még nem lett volna elég csapás a mentális jólétem számára, valamiért megfájdult a bokám. Épp csak kicsit, de észrevehetően nyilall, már vagy 3 napja, ami annyit jelent, hogy ha jót akarok magamnak, most egy ideig a kardiót is el kéne felejtenem, ahogy a bokát igénybe vevő lábgyakorlatokat is.

Ez számomra szörnyen nehéz, kezdek visszazuhanni egyfajta depresszió közeli állapotba, ezt pedig nagyon nem szeretném. Próbálom nyugtatgatni magamat, hogy már sportolókat is ítéltek kényszerpihenőre és ők is túlélték, de néha már ez is hatástalannak minősül...

Mit tegyek?