Tinédzserkorban valóban normális a szorongás és zavartság?

Persze, hogy normális. Ahogy Én is, te is egy érzékeny lelkű ember vagy. Én pl nehezen válok meg egy korszaktól, nem szeretem a változást. 11 évesen intézetbe kerültem, ahol 7 évet éltem le. Most, 18 évesen veszem meg életem első lakását. Idén márciusban a nagyim, akit a világon a legjobban szeretek, idősek otthonába költözött, eladtuk az addig otthont nyújtó házát. Az egész életem a várakozásról, a kétségekről és harcról szól és szólt. Most estin tanulok, mellette vendéglátós vagyok. Most kezd kialakulni a jövőképem.

16 évesen otthagytam a gimit a rengeteg bántás miatt. Lelki beteg, depressziós voltam. Most mentem vissza esti érettségire, 20 évesen ha minden jól megy, levizsgázok.

Nagyon sokat hibáztam Én is, de rajtam műlik, hogy boldog leszek e. Próbálom kizárni a rosszat és a gonoszat az életemből. Próbálok mindenkit szeretni és ez nagyon sok fájdalommal jár. Főleg, ha jobban megszeretem azt a valakit. Egész életemben viszonzatlanul szerettem mindenkit. A szüleimet és a többi embert is.

Boldog életet kívánok neked!

18/fiú

Az amit írsz 19 évesen még normális. Legalábbis az identitás zavart úgy tudom, hogy csak 26 éves kor felett diagnosztizálják. Egyébként meglepően jó önismereted van 19 éves létedre, a legtöbben ebben a korban nem tudják ilyen szépen megfogalmazni a felnőttéválás problémáját, holott mindenki megküzd vele. Javaslom, hogy folytasd önmagad megismerését, esetleg pszichológushoz is elmehetsz. Sőt! Szerintem minden emberre ráférne egy fél éves rövid terápia, önismereti célzattal. :)

A terápiát azért is javaslom, mert ha sokáig maradsz ebben a megrekedt állapotban, akkor ez simán átmehet depresszióba (ha még nem ment át).