Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Depressziós vagyok? Már nem...

Depressziós vagyok? Már nem tudom mit csináljak?

Figyelt kérdés

Nem vagyok megelégedve a testemmel, általánosban nagyon sokat cikiztek vele. Fiúnak csúfoltak, a tanárok a diákok és ocsmánynak. Én pedig kezdtem el hinni, hogy igenis velem van a baj. 7.-re és 8.-ra ez már odáig fajult, hogy stressztől a félelelemtől rengeteget fájt a fejem és hánytam, volt olyan, hogy emiatt kórházba is kerültem, de persze ne nem tudták megmondani mi okozza a folyamatos hányást én meg nem mertem elmondani. Mikor vége lett az álltinak ugy gondoltam majd a középsuli jobb lesz. Egy művészeti suliba jelentkeztem, grafikus szerettem volna lenni. Mindig imádtam rajzolni. Itt jöttem rá , hogy a lányokat szeretem és rettegem attól, hogy valahogy kiderül, de 4 barátnőmnek elmondtam és jól fogadták.Fogalmuk sincs a mai napig mennyire boldogá tettek azzal, hogy nem fordultak el tőlem és nem itéltek el. Még a nevüket is a karomra tetováltattam ,mert ők voltak az első emberek akik azért szerettek amilyen valójában vagyok és az első emberek akiknek meg tudtam nyílni. Egy darabig minden okés volt, de ujra vissza tért. Ugy éreztem nem vagyok elég jó, hogy soha nem leszek elég jó, ugy éreztem, hogy a barátaim mintha csak megtürnének maguk mellet (ami persze nem igy volt). Paranoiássá váltam, ugy éreztem bárki aki csak elmegy mellettem gunyolódik rajtam. Még az utcára is féltem kimenni. Voltam pszichológusnál párszor és mig beszélgettünk minden rendben volt, ugy éreztem, hogy igen is sikerülni fog változtatni a dolgokon, de miután kijöttem a teremből csak rosszab lett az egész. Ezek után nem sokkal idegösszeroppanásom volt a suliban és ha akkor egy tanár nem állít meg aznap megölöm magam. Már háromszor próbálkoztam meg öngyilkossággal és ugy érzem nagyon közel van a negyedik. Az biztos, hogy alapvetően nagyon furcsa ember vagyok, nem is igazán vannak barátaim és még soha sem volt párkapcsolatom. Nagyon szeretnék változatni de mikor rászánom magam ujra belezuhannok ebbe az egészbe és nem látok kiutat. Nem sajnáltatni akkarom magam tényleg szeretnék változatni, de akkor miért érzem, hogy nem vagyok elég errős és, hogy nem fog sikerűlni.


21L



2018. nov. 26. 17:38
 1/1 anonim ***** válasza:

Mi lehet az egész kiindító oka? Otthon nincs valami rendben, vagy vannak mások is a családban, akiknek hasonló szorongásaik vannak?

Mivel foglalkozol? Mennyire kötöd le magad a napok során? Lehet, egy minden pillanatodat lekötő munka és/vagy hobbira lenne szükséged mindamellett, hogy adott esetben folytatod a terápiát.

2018. nov. 26. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!