Depresszió (talán). Mit tegyek?

Sziasztok. Nagyjából november közepe óta (három hete) érzem a fent említett érzést. Elég sok gondom van, de hirtelen akkor ténylegesen szembesültem velük. Röviden a problémáim: a család, emberek, jövőkép, célok, siker, elvárások. Szóval a szokásos, ami ahhoz kell, hogy valaki tönkremenjen. A mélypontom két hete volt, amikor szinte mindenen kikönnyeztem, karcoltam magam (vagdostam volna magam igazából, de féltem az emberektől, főleg a barátomtól, hogy neglátja, igaz még meg vannak a nyomai a karcoknak). Az érzéseimet mindig kiírtam magamból egy naplóba, néha írtam verseket is, hogy átvészeljem ezt az egészet, mivel nem merem az emberek előtt kinyílvánítani a bajomat. Egyszerűen nem akarom ezzel más lelkét terhelni, és félek a reakcióktól. (Soha nem vállalom fel magamat nyíltan, inkább akkor is mosolygok, tettetem a jó hangulatot, amikor borzasztóan érzem magam).

Viszont az igazi bajom az, hogy ez a negatív érzés nem múlik belőlem. Akármi van, ott motoszkál a fejemben a rossz érzés. Mindig van valami, tudat alatt is. Mindig pörög az agyam a rossz gondolatoktól, kiteszi a mindennapjaimat, ha kifakul, akkor újból előjön. Nem tudok szabadulni tőle, lassan felemészt engem. Fizikailag is leépít. Nem tudok figyelni, fáradt vagyok, nincs semmi motivációm és ambícióm. Csak magammal vagyok elfoglalva, feszegetem a problémáimat. És mivel kollégista vagyok, ezért nem tudom ezeket a fájdalmakat kisírni magamból, csak ha bezárom magam a wc-be és némán zokogok, meg amit tehetek, hogy karcolgatom magam.

Valamikor viszont teljesen kiüresedek. Nincs bennem semmi érzés, csak vagyok, és lógok a levegőben. Kedvem ugyanúgy semmi. Bevallom, nem sokat tettem a bajom ellen, de őszintén nem is érzem magam hozzá elég erősnek. És néha a "mosoly" álarc is leesik lóram, így random rámtör a sírás. A barátomnál is ez történt, mert megkérdezte, hogy mi a baj. Ott kisírtam magam, elpanaszoltam neki mindent és tényleg azt hittem, hogy ezzel vége a rosszkedvnek. De visszajött. Próbáltam neki beszélni még róla, ami szintén csak egy ideig használt. Mondta, hogy menjek pszichológushoz, de én nem akarom, mert félek a dologtól, meg nem úgy ismer engem, mint akinek bármi baja is lenne.

Nagyon sokat gondolkozom az öngyilkosságon, de nem kíséreltem meg. De pár napja nagyon elmerengtem rajta, vágytam rá. Lehet képes lettem volna rá, amilyen állapotban voltam. Meg is ijedtem magamtól.

A jelenlegi állapotom jobb mint múlt héten, kicsit több bennem az élet, de a motivációm tényleg nincs sehol. Rengeteget kéne tanulnom, de nem érdekel. Nem zavar. Minden téren így vagyok, úgymond befásultam. Érzéketlen és üres vagyok. Ettől is sírnom kell, de lehet már nem tudnék. Nem tudom, mitévő legyek, teljesen elvesztem magamban. Ilyen sokáig még nem éreztem magam rosszul, és eddug is élt bennem az a remény, hogy az érzés hamar elmúlik, de most ez nem így van. Enyhült a hétvége miatt, de most kezd visszatérni. Nem tudok az érzés ellen harcolni.

Igazából nem tudom, mi célból írtam ki a kérdést, de örülök, ha elolvastad. Szükségem van bátorító szavakra tőletek, hátha attól jobban érzem magam. Lehet az kéne, hogy valakinek kibeszélném minden bajom. Olyankor minden könnyebb, úgy érzem. Csak nehéz ismerős embert találni, akiben megbízhatok, esetleg fel merem igazi arcomat vállalni neki. Viszont ez egy anonim oldal. :)

Bocs az írásmód miatt, de nem tudom kézzel foghatóbban megfogalmazni azt, ami és amilyen vagyok..

Egy elveszett 17 éves lány