Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Miért van az, hogy a legtöbb...

Miért van az, hogy a legtöbb embernek semmit nem használ a pszichoterápia, amire jár?

Figyelt kérdés
Úgy értem, hogy a személyes ismeretségi körömben van ez így, illetve én is ezt tapasztaltam saját magamon. Biztos van sok ellenpélda is. Több pszichológusnál is jártam, mindig "megcsináltam a feladatokat", amiket adott, tudatosítottam a dolgokat, amikről beszéltünk, őszinte voltam az érzéseimet illetően, de valahogy azt érzem, hogy nagyon keveset változtam. Amit mégis, az egyértelműen NEM a terápiák okozták, hanem az életkörülményeim változásai. Illetve azt furcsállom, hogy az ismerőseimen ugyanezt látom, hiába járnak vagy jártak már terapeutákhoz, akár sok pénzt is áldozva erre, még mindig rosszul látják a dolgokat (kívülről ezt ugye könnyű megállapítani), ugyanúgy nem tudják kezelni a helyzeteket, a problémáikat, az érzelmeiket, mint ahogy 10 évvel ez előtt sem tudták, még a terápiák előtt, és ugyanez igaz rám is. Nem az, hogy az ember egy csapásra csodát várna, vagy nem fektet bele semmi energiát, de hosszú és "küzdelmes" terápiák sem vezetnek igazi eredményre, mi ennek az oka? Más is tapasztalja ezt?

2019. jan. 6. 14:48
 1/9 anonim ***** válasza:
37%
Súlyosabb mentális problémához pszichiáter kell. A pszichológusok többsége nem ért semmihez.. elvégezte az egyetemet mert miért ne, vagy mert saját magát akarta ezáltal megismerni/saját problémáit kezelni. Végigpuskázta az írásbeliket és ennyi. tisztelet a kivételnek de nehéz ezeket a kivételeket megtalálni.
2019. jan. 6. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
76%
Nekem se segített túl sokat, kicsit hasznos volt de kevés és drága. Nem érte meg. Havi 40ezret nem fogok rákölteni hogy minden héten eljárjak. Nincsenek komoly gondjaim, csak mint a legtöbbeknek, szociális fóbia, rosszkedv, de jobb lenne ha az emberek sokkal türelmesebbek, segítőkészek lennének egymással. Nem érezném azt hogy kihasználnának vagy magamra hagynak. Ez annyira társadalmi probléma, mindenki a saját hasznára hajt. Rosszak a szociális helyzetek :(
2019. jan. 6. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
87%

Pszichoterápia nagyon sokféle létezik:

- analízis

- kognitív

- relaxáció

- hipnózis

- interperszonális

- integratív

Az alacsony pszichés kultúra, és a rengeteg tévhit miatt az emberek többsége előtt ismeretlen a hatékonysági sorrend, sőt sokan csak pszichológust keresnek anélkül, hogy tudnák kiképzett terapeuta-e az illető.

2019. jan. 6. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
34%

Azért, mert ezeknek a betegségeknek is szervi oka van.

Nem lehet varázsszavakkal meggyógyítani, gyógyszert kell szedni.

2019. jan. 6. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
29%
Egyrészt jó sok kuruzsló van a szakmában ilyen-olyan kiképzéssel, van akit egyáltalán nem érdekel a bajod csak a pénztárcád tartalma. Leszarják mi van veled, óránként 10ezerért. Ma ez egy remek biznisz, ez a 21.századi nyomoripar, ami elhiteti veletek, hogy egyedül semmire sem vagytok képesek, és betegek vagytok. A pszichológus az óránkénti 5-10-15ezerért dolgozik, a pszichiáter a recepteket írja, neki abból van a pénze. Csak figyeljétek meg, ma szinte mindenkinek van egy segítője pszichológus, pszichiáter, life coach, motivációs tréner. Előadások százai vannak az országban, könyvek tucatjai jelennek meg naponta, ami mind a pszichológiával foglalkozik. Kimossák az emberek agyát! Azt egyik sem mondja, hogy magad is megtudod oldani. Semmivel sincs kevesebb öngyilkosság, vagy alkoholista vagy beteg ember, mint régen pedig az iskolák ezrével ontják ki magukból a segítőket. Ha elhiszed, hogy beteg vagy bent vagy a zsákban, és veszed majd a könyveket, és szeded a tablettákat vagy hallgatod egy olyan ember okosságát, aki maga sem tudja, hogyan kell csinálni. Lásd Csernus, milliomos lett abból a tahóságból, amit képvisel. Nemrég még a kövéreket fikázta, most úgy néz ki, mint egy vágásimalac, a negyedik feleségét fogyasztja. Azt hiszitek, hogy ők tudják a választ valamire is, dehogy. csupán belőletek élnek.
2019. jan. 7. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Nekem nagyon sokat segített, annak ellenére, hogy nem csinálunk mást mint beszélgetünk, neha sirok, neha nevetek, néha rávilágít dolgokra amiket en nem veszek eszre. Komolyan nem hittem vna h tud segiteni nekem, marpedig tudott


Ez is pszichoterapia egyebkent? Vagy ez mi? :D

2019. jan. 15. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
67%
Komolyan engem az érdekelne, hogy valaki a levertségből, kimerültségből, depresszív állapotból meggyógyult. Érdekes tele van pszichológussal és pszichiáterrel az ország, de gyógyulásokról szinte nem is hallok.
2019. jan. 15. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Nekem kimerültség, kiégés volt pánik tünetekkel, qz egesz november 11-én kezdődött es mint irtam gyogyszer es pszichoterapia egyuttes hatadanak koszonhetoen kozel 90%-al jobban vagyok mostanra.


Azert nem hallasz mert orvosi titoktartasuo van.... es mert az emberek nem reklamozzak ezeket a dolgokat. Hidd el , sokan nem ertik es erzik at az ilyen problemakat.


En epp ezert jovok ide irkalnk mert fontos beszel i ezekrol, es ki kehet labalni belole!! Csak akarni kell

2019. jan. 25. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
5-10-15ezer forint teljesen reális egy pszichoterapeutánál, alsó hangon is 10 év tanulás, míg eljut valaki pszichoterapeuta képesítéshez és ennek a 10 évnek minimum a feléből kell saját zsebből finanszíroznia az embernek, valamint el kell végeznie egy 150 órás önismereti gyakorlatot, ami szintén saját zsebből fizetendő. Többmillió forintos, sokezer órás befektetésről van szó, amit sokáig nem fizetnek meg az embernek.
2019. júl. 12. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!