Nem veszi észre senki, hogy "elkapott" a depresszió, még a szüleim sem. Mit csináljak, vagy hogy mondjam el?

Sose voltam egy felhőtlen örömködő,de december óta,szembetűnően valami megtört és ez nem egy átlagos tini rinyálás higgyétek el,megtudom különböztetni a kettőt. Mindig egy jégember voltam kívülről de én is ember vagyok és a sok visszafojtott érzelem,düh,néha elég durván előtör..Épp ezért nem tudok semmit senkivel megosztani,mert azt hiszik,rólam leperegnek a dolgok,közben belül meg ha megtudnák mi van...

A legelső dolog,hogy rengeteget maradok az ágyban reggel,mert az ilyen biztonságot nyújt,meg sokat gondolkodok,nyilván negatív dolgokon,a múltból is és a jelenből is. Hiába kelek 10-kor..12-ig úgy sincs erőm kikelni. Elalvással ugyanez,felemésztenek a negatív dolgok,hogy az életem üres,semmit nem érek és rengeteg dolgot kihagytam. Nem tudok 2 előtt elaludni.

Egész nap gyomorgörcsöm van,azzal kelek,azzal vagyok. Már ez nem egészséges szint. Öngyilkos gondolatok is vannak bőven,mindenkire haragszom,amik eddig kikapcsolódást jelentettek,már semmit nem érnek,stb.

OKJ-t kezdtem,de mivel ősszel kellett érettségizzek matekból,lemaradtam és a kíváló tanári felhozatalnak köszönhetően behozni se volt esélyem. Az órák 80%-a abból áll,hogy "ott van a feladat,önálló munka". Kösz.. Ha meg valaki nem tudja,megy a beszólás,lecseszés. "Felnőttoktatás". Ne menjen el az ember kedve.

Szóval itt is csődöt mondtam,idők kérdése a kiiratkozás. Pedig nehezen szakadok el ebből a biztonságból amit még a sok haver itt nyújt. Összeszorul a gyomrom,ha arra gondolok,hogy a saját lábamra kell álljak. Egy teljes infó témájú okj érdekelne,de egyszerűen félek az új környezetektől.

A szüleim pedig mindig nyomás alá helyeznek. Sose értenek meg. Anyámnak utaltam erre az állapotomra,de csak röhögve jóvá hagyta. Mindig csak kiabáltak,ha látták,hogy rossz kedvem van. Egyszerűen,ha lebénít a dolog és megszólalni sincs kedvem..azt se veszik észre csak vitáznak,hogy "CSINÁLJ MÁR VALAMIT,SZÓLALJ MÁR MEG KISFIAM"... Azt hiszik,hogy csak lusta vagyok és nem akarok semmit csinálni,hogy csak aludni és gépezni akarok,hogy iskola és munkaundorom van,mindig a fejemhez vágják.

Ráadásul,egymással is állandóan vitáznak,ha itthon vannak,egy perc nyugta nincs az embernek,még szerencse,hogy olykor azért vannak egyedüli napjaim különben megbolondulnék. De tegnap is gyönyörű volt,18-kor hazajöttek és mintha a pesti cirkusz érkezett volna meg.

Sose értették meg,hogy esetleg tanulnom kéne vagy valami,ők csak azzal törődtek,hogy ordibálhassanak..Ennek köszönhetően az érettségin is remek jegyeket szereztem.

A munkától is félek,egy fizikálisan gyenge fosdarab vagyok,aki összetör nyomás alatt,pedig motiválna,hogy magamnak megkeressen a kenyérre valót,de ha mélyen belegondolok..Attól is csak görcsös leszek. Nincs még egy ilyen ember aki ennyit stresszelne minden kis dolgon,mint én.

Ráadásul szerelem téren is orbitálisat csalódtam még 2 éve és nagy fájdalmam van. Elsősorban nem az bánt,hogy nincs senkim,hanem hogy nincs az meg,akit akarnék. Rohadtul hiányzik,megszakadok érte,nagyon fontos személlyé nőtte ki magát nálam.. Itt lakik egy utcára,de ebben a tanévben 200km-re van egy egyetemen..szóval ja. Már megtörtem és erőm sincs írni neki. Az,hogy ezelőtt még szeretett,nem garancia arra,hogy még most is érdeklem,pláne,hogy ő sose keres.(nem voltunk még együtt)

Köszöntem az időd. Jól jönne valami tanács..