Egyedül úgy érzem nem tudom megoldani. Lenne pár kérdésem. Bővebben lent (? )

Szorongok nagyon, egyszerűen nem tudok teljes életet élni, mert a szorongásaim irányítanak. Nincsenek emberi kapcsolataim, leginkább csak magamnak beszélek. Régebben jártam pszichológushoz, de nem segített, mert nem mondtam neki el azt, amit tudnia kellett volna. Nem ismertem be magamnak sem, hogy beteg vagyok. Most úgy érzem itt az ideje végre segítséget kérni tényleg. Jó lenne beszélgetni valakivel, akitől nem akarok semmit, így nem következhet be, hogy megun, ezért nem foglalkozik velem (mivel ez a munkája) és tud segíteni. Legroszabb esetben gyógyszereket is kipróbálnék, csak múljon el végre a szorongás, mert ez már elviselhetetlen. Az első szorongással kapcsolatos emlékem óvodás koromig nyúlik vissza. Emlékszem, hogy nagyon kellett wc-re mennem, de egyszerűen nem mertem szólni. Visszatartottam a végsőkig, de nem mertem kikéretőzni, gondolom innen már kitaláljátok mi történt. Ez nem egyszer fordult elő annak idején, leginkább akkor mertem csak kikéretőzni, ha valaki közvetlenül előttem már kikéretőzött. Azóta volt már számos ilyen eset, rengeteg. A szorongások a mindennapi életem részévé váltak és úgy érzem nem tudom leküzdeni őket egyedül. Pl az előbb említett dolog még ma is fent áll, csak kicsit másképp. Kimegyek wcre, csak nem kéretőzök ki. A dolgozatokat is csak akkor merem beadni, ha közvetlen előttem valaki más is leadja. Az utolsó ilyen szorongásos dolog ma történt. Az orvosi rendelőben húztam egy számot ugye, de mire sorra kerültem volna, már nem rendeltek. 2 ajtó van, az egyik ahol papírokat (igazolások, stb) lehet intézni, a másik a rendelő. Mivel vissza lettem rendelve azt hitték csak igazolás kell, mert mivel lejárt a rendelési idő kiszolt a nő, aki a papírokat intézi és behívott oda. Én nem mertem neki szólni semmiről először. Csak mondta az igazolásról a dolgokat, (hogy mivel onnan szemészetre küldtek, akik jobban értenek ahhoz, hogy mi a baja a szememnek csak az igazolásért mentem vissza) aztán végre ki mertem nyögni, hogy nagyon beteg vagyok, lázas vagyok, fáj a torkom, stb. Ő azt hitte csak lógni akarok valószínűleg, megkérdezte otthon akarok-e maradni, mondtam hogy igen. Csak adta az igazolást, aztán azt mondta kész vagyunk. Nem mertem megkérdezni, hogy: Meg sem vizsgálnak?

Aztán hazamentem és bedőltem az ágyba. Úgy éreztem magam, mint aki haldoklik. Minden érzés sokkal erősebb volt (hideg, meleg), ha betakaróztam úgy éreztem kigyulladok, ha kitakaróztam remegtem a hidegtől (egyébként kb 17 fok van a lakásban...). Míg végül elképzeltem, elterelni a figyelmem, először csak elkezdtem magamban számolni, és elképzeltem ahogy leírom őket. Aztán azt képzeltem el, hogy megtörténnek azok a dolgok, amire vágyom. Elkezdtem visszaszámolni 3tól, aztán felálltam. Erőt vettem magamon, és azt mondogattam, hogy ez nem a valóság, csak egy álom. Meg azt, hogy egészséges vagyok. Legnagyobb meglepetésemre sikerült. Először még éreztem, hogy vacogok, aztán bemeséltem magamnak, hogy ez nem a valóság. Ennek tudatában elmentem a gyógyszertárba és vettem Wick TryActint. Legnagyobb meglepetésemre egy kicsit sem szorongtam a gyógyszerész előtt. Folyamatosan azt ismételgettem először hangosan, aztán felidéztem magamban, hogy: Mit számít? Hiszen ez nem a valóság. Működött. Alap esetben, ha nagyon szorongok a szemüvegemet sem mertem volna megtörölni a gyógyszerész előtt, hogy ne legyen párás. Most tök lazán kezeltem és egyébként egy időre a betegségem is elmúlt, ha hiszitek ha nem. Az emberi agy ugye képes megszüntetni az orrdugulást meg mindent arra az időre, amíg alszunk. Azt hiszem ezt sikerült elérnem. Egyébként először gyógynövényes teának hittem ezt a gyógyszert és így is kértem. Ezen annyira elsüllyedtem volna szégyenemben alap esetben... De most csak rávágtam, hogy mit számít, ez nem a valóság. Eldöntöttem, hogy ebben hiszek, és bárki megcáfolja, akkor is kitartok ez mellett. Tényleg bemeséltem magamnak. Úgy gondoltam mindenre ez lesz a válaszom és bármire képes leszek. Rá kellett jönnöm, hogy ha nem akarok elmebeteg lenni, vagy más szóval elgörbítve látni a világot és minden ész szeruseggel szembe menni, akkor le kell állnom. Ki tudja miket meg nem tennék később, ha valóban e szerint élek. Pl lopok, mert ez úgy sem a valóság, mit számít... És akkor akár börtönbe is kerülnék. Feladtam ezt az elvet. A kérdéseim a következők:

•Ha elmegyek pszichológushoz, akkor nem kell fizetni, mert még kiskorú vagyok(17) igaz?

Ha úgy érzem ő nem igazán tud segíteni, kereshetek valaki mást esetleg egy másik városban? Nem fog kényszeríteni, hogy oda járjak, mivel beteg vagyok?

•Miért tiltakoznak annyian a gyógyszeres szorongás oldók vagy hasonlók ellen?

•Mit tennétek a helyemben?