Az életem romokban, el akarok tűnni?

Még fiatal lány vagyok, 19 éves, de ezen évek alatt már sok rosszat átéltem, minden téren és úgy érzem, nem bírom tovább és nincs kiút. Abban a kevés dologban sincs önbizalmam, ami pedig megy nekem az ismerőseim szerint ( írás, éneklés, rajz ) és úgy általában semmiben. Kiskoromban sokat terrorizáltak, és ha rossz történt velem, elfolytottam, később agresszívan adtam ki ( verekedés , üvöltözès stb. ) tele voltam beírásokkal a suliban. Egyébként jo tanuló és csendes voltam eleinte. Tinikoromban már eljutottam oda hogy hiperérzékeny lettem, egy kis oltásra, vagy akar már a feketehumorra is szó szerint felháborodással vagy sírással reagálok. Több munkahelyemről elküldtek mert nem tudtam kontrollálni magamat és kollégának is ugrottam már neki. A párkapcsolataimban rendre a sötét, beteg, pszichopatákat vonzottam be, 15 éves koromtól kezdve. Naiv vagyok és voltam, folyton bedőlök a csőbe, ha egy kis szeretetet kapok bárkitől, nekem kvázi már ő az isten. Emiatt rendszeresen esem pofára, nem tudok tanulni a hibáimból. A rendes embereket tudattalan is taszítom / elmarom magamtól, bunkó vagyok velük. Pedig belül visítok hogy vegyenek észre. Kórosan hazudozó is vagyok és klepto valamint piromán is ( de ez a kérdés nem kamu, ez most egy érzékeny pillanatom, kétségbe vagyok esve és nem tudom mit tegyek, tényleg nem. Rossz embernek érzem magam, talán a világnak jobb lenne nélkülem ) A külvilág felé folyamat mutatom a kemény megtörhetetlent, sőt már már pszichopatát aki full érzéketlen, egyedül pedig gyakran bőgök, már megmondani se tudnám, pontosan min mert ok nélkül is sírok ha épp semmi nem tőrtént aznap. Úgy érzem a saját bájait mellett a világ minden baját is csak szívom magamba, nem látom a kiutat, minden elromlik amihez nyúlok, vagy amibe belefogok. Esténként aludni sem tudok, sőt mostanában hangok katyvaszát hallom a fejemben, gyakran fáj is. Ritkán érthetőek is ezek a hangok, olyanokat mondanak, hogy " tűnj el " és " tedd meg ". Nagyon félek és nem tudom, mi van velem. Már azon gondolkozom, inni vagy cuccozni kezdek, hátha úgy könnyebb elviselni( ha hiszitek ha nem, eddig nem tettem. ) Legszívesebben mindenkin, aki valaha átvert és bántott, kegyetlen bosszút állnék, gyűlölöm őket és szívbaj nélkül meg tudnám ölni mindet. Akkor boldog lennék. Vagy ilyeneken gondolkozom, vagy azon, hogy magamat ölöm meg ( vagdosni, égetni a bőrömet szoktam is ) egyre inkább, napi szinten. Most bátorkodtam kíírni mindezt, és tudom, elmebetegnek fognak titulálni, lehet igazuk is van, de nekem már mindegy, ha kapok is rosszat, csak lesz itt segítség is... Nem tudom, mi van velem, mintha szélsőségek csapdájában élnék, minden nap maga a földi pokol. El akarok tűnni, ha már a gonosz embereket nem tűntethetem el, akik bántottak engem. Nem tudom feldolgozni. Ha megoldást nem is, de tanácsot és segítséget szeretnék kérni. Végtelenül el vagyok keseredve.