Kezdek szétesni?

Hasonló dolgokat én is átéltem. Őszintén, mindig is egy feledékeny ember voltam. A memóriám nagyon szelektív, én így fogalmaznék. Teljesen kiszámíthatatlan hogy mit jegyzek meg és mit nem. Általában a legfontosabb információkat nem fogom fel (például amikor állásinterjún voltam) mert le vagyok meredve vagy nemtudom. Néha egy-egy barátom felhoz egy olyan dolgot, amit nem értem hogy honnan tudnak, hiszen én nem mondtam nekik ilyet. És akkor tájékoztatnak róla, hogy de én igenis beszéltem erről meg arról. Vagy amikor anyám mond nekem valamit (pl. menjek le a boltba), és egy óra múlva megint rám kell szólnia mert egyszerűen a buta fejemmel nem fogtam fel hogy beszél hozzám vagy én nemtudom. Ezek a kiesések akkor történnek a legtöbbször amikor valami mást is csinálok és úgy beszélnek hozzám, de csak úgy teljesen random is előfordulnak. Egyszerűen olyan lassú a felfogásom hogy nem vagyok képes egyszerre két dologra figyelni. Mindegy, ez talán még normális. Ami viszont rohadt ijesztő volt, és talán ide se illik, de azért elmondom, kb 2 hónapja történt. Hétfő volt. Ilyenkor kicsit rástresszelek az iskolára, általában az ébresztő előtt automatikusan felkelek. Aznap is így volt, tisztán emlékszem, felkeltem 5:37-kor. Filoztam egy kicsit az ágyban pár percig, aztán felkeltem kávét csinálni. Asszem a pultnál álltam vártam hogy lealljon a mikro, amikor -nem tudom jobban megfogalmazni- képszakadás. Sötét volt minden, zöldes sárgás foltokkal de csak 1 mpig. Mire kelek? Az ágyban fekszek, idő: 5:37.

Lehet hogy csak álom volt. Bár túl realisztikus.

Aztán van olyan hogy 2 napig alig alszok. Nem direkt, vagy nem is azért mert valami komolyabb látható bajom van, csak fogom magam és nem alszok, hanem olvasok, telefonozok vagy csak létezek.

Ja a legjobb, magamban beszélek. És tudod mi a szar? Amikor rád néz a barátnőd röhögve mégis ijedten és megkérdezi hogy Úristen ez mi volt, én most magamban beszéltem-e. Igen, csak nem fogtam fel hogy ki is mondtam a gondolataimat.

Bónusz: Egyszer voltam pszichológusnál, az eredeti ok amiért mentem az egy kisebb pánikroham volt, de rengeteg mindenről beszéltünk. Lényeg a lényeg másfél óra beszélgetés után, az agyturkász megkérdezte hogy depressziós vagyok-e.

Én csak néztem rá, mert azt hittem ezt neki kéne megmondania. Végülis nemmel válaszoltam, de azért akkor is sejtettem hogy ez nem igaz.

Nemtudom igazából összességében, ijesztőek és furák ezek a dolgok, de én annyira (a saját részemről) nem aggódok miattuk.

Bocs hogy egy regényt írtam, meg letértem húszszor az eredeti témáról... Segíteni nem sokat tudtam, na nem baj:D