Valaki segítene?

Sziasztok, mindenki! Az lenne a kérdés (kérés?) lényege, hogy igazából nem tudom, mit tegyek. Csak azt, hogy mit kellene tennem. Jó ideje azt érzem már, hogy semmi értelme élnem, hibát hibára halmozok, senkinek nem vagyok hasznára, és úgy minden, de tényleg minden, az egész lényem, ami vagyok, egy hatalmas katasztrófa. Meg sem kellett volna születnem. Ez van bennem, erre gondolok nap mint nap, olyannyira sokszor, hogy már tényleg elhittem, így van, hát persze hogy így van, mikor milliónyi ok alátámassza ezt. Ezerszer elterveztem már, hogy öngyilkosságot követek el, és véget vetek ennek az egésznek, de közben meg nagyon félek a haláltól, nem is inkább a visszafordíthatatlansága miatt, hanem a fájdalom miatt. Mindegy is. Fogalmazhatok úgy is, hogy egy kicsi részem nem akar meghalni, de közben a másik, nagyobb részem meg elkényelmesedett ebben az önpusztító, semmittevő életben, és ennek én magam sínylem meg ugye a következményeit. Félek a változástól, nem tudom magam megvédeni, kiállni magam mellett, mindig egy fura, kellemetlen szégyenérzet van bennem, akárhol megjelenek, otthon is, sőt... Egyetemista vagyok, az eredményeim szintén magukért beszélnek, semmi értelme az egésznek. Dolgoznék inkább, de az anyám nem engedné abbahagynom a sulit, egyébként sem vagyok képes egy normális munkát találni, de még normálatlant se. Mindentől és mindenkitől félek, illetve folyamatosan csak arra bírok gondolni, hogy mindenki, akivel csak találkozom az utcán, vagy ismer, csoporttársaim, ismerőseim, mennyire szánalmasnak, bénának és szerencsétlennek tartanak. Semmit nem tudok felmutatni, a jövőmre még csak gondolni sem merek, kilátástalan egy helyzet. Családalapításról meg ne is beszéljünk. A szüleimmel abszolút nem jó a kapcsolatom, nem ismernek egyáltalán, meglehet én sem ismerem magam egyáltalán, pedig azt hiszem, hogy igen, de nem.

Elegem van teljesen, de nem is akarok senkit ezekkel a nagy problémáknak tűnő marhaságokkal fárasztani, mert senki más nem tehet róla, csak én, jól tudom, nekem kellene változtatnom, illetve én vagyok az egyetlen, aki tudna ezen változtatni, de mint mondtam, olyan, mintha nem is akarnék, vagy nem is tudnék, pedig hát tudnom kéne, mert többé-kevésbé egészséges vagyok még, anyagilag nem a legjobban állok ugyan, de fogjuk rá, hogy a feltételek adottak lennének, csak közben meg ott van az a dolog, hogy egyedül nem megy. Nem, mert mindig is egyedül voltam, mindent egyedül kellett csinálnom, a szüleimmel az ő bajaikkal voltak elfoglalva, nekem semmit nem mutattak meg, semmit el nem mondtak volna, hogy hogy kell csinálni, senki nem fogta meg a kezem, és nem tudom kellett volna-e, vagy nem tudom, másnál ez hogy volt, de én igényeltem volna azt a kis odafigyelést, azt a kis törődést, de soha semmilyen segítségre nem számíthattam soha senkkitől. Mélységesen egyedül érzem magam tehát.

Mindegy, rövidre zárva a dolgot, csak annyiba szeretném a segítségeteket kérni, hogy hogyan vethetnék véget ennek a nyavalygásnak azon kívül, hogy megölöm magam. Mármint a szüleimen, vagy bármiféle ismerősön kívül.

Vagy mit tegyek? Hogy induljak el?

Kérlek!