Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Lányok, van köztetek olyan,...

Lányok, van köztetek olyan, aki valamilyen oknál fogva tamponról váltott betétre? Kéne egy kis segítség, pár jó tanács. (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Nem rólam van szó, én betétet szeretek, szoktam használni. Bár a tampont is próbáltam párszor, de maradtam a betétnél. Na de nem is ez a lényeg, hanem, h van egy barátnőm (aki a lakótársam), aki évek óta tamponozott, viszont az utóbbi időben sok problémája volt a nemi szervével. Azt nem tudom pontosan, meg ő sem tudta pontosan elmondani, h mi, de a lényeg az egészben, h a nőgyógyásza azt mondta neki, h ha nem akar komolyabb problémákat a későbbiekben, akkor ne használjon tovább tampont. Persze, h nem akar, így már ez a második mensije, h betétezik. Viszont látom rajta, h nagyon ki van szegény, nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Zavarja, h érzi, h ott van, meg az is, amikor érzi, h folyik ki belőle a cuccos. Parázik, h elmozdul, mellé folyik, vagy éppen átázik. Szóval tipikusan azok a dolgok, amiket a tampon pártiak hoznak fel a betéttel szemben. Én próbálok neki segíteni, de mivel nincs viszonyítási alapom, csak abban tudok, h elmondom neki a tapasztalataimat, praktikáimat a betét használattal kapcsolatosan. Viszont vannak olyan dolgok, amire én nem tudhatom a választ ezért lenne pár kérdésem azoktól, akik tamponról betétre váltottak:

Először is: más is ilyen negatívumként élte meg? Mennyi idő alatt lehet megszokni? Egyáltalán meg lehet e szokni? Lehet e valamit tenni azügyben, h ne érezze magát rosszul miatta? Sajnos ezekre nem tudom a választ, mert nekem nincs bajom a betéttel, nem kényelmetlen vagy rossz érzés. Érdemes minél több félét kipróbálnia, h találjon olyat, ami megfelelő neki? (Én anno kb az összes fajtát kipróbtam, h megtaláljam a számomra legideálisabbat) Egyáltalán az ő esetében érdemes próbálgatnia őket, vagy nincs sok értelme, mert ha így utálja a betétet, akkor úgysem figyeli a köztük lévő különbséget? Illetve, mi az a szempont a betétnél, amitől kevésbé lesz rossz érzés, könnyebb megszokni a tampon után? (Pl vékonyabb-vastagabb, hosszabb-rövidebb, szélesebb-keskenyebb stb) Hát, most hirtelen kb ennyi jutott eszembe. Ettől függetlenül, ha bárkinek van még valami jó tanácsa, tapasztalata a dologgal kapcsolatban, akár a legapróbb kis dolog is, légyszi ossza meg velem, h azzal is tudjak segíteni a barátnőmnek, mert nagyon sajnálom szegényt amiért ilyen rosszul éli meg ezt a dolgot. És szeretném, ha mielőbb meg tudna barátkozni ezzel az újonnan kialakult helyzettel, mert igazából túl sok választása nincs: vagy megbarátkozik a betétezéssel, vagy vissza tér a tamponhoz, ami viszont az egészsége rovására is mehet, amit viszont nem kéne kockára tenni...

A válaszokat előre is köszönöm!


2018. jún. 23. 00:00
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
69%
Nincs annál ütősebb érv, hogy a betét egészségesebb. Nem pang a testében a vér órákon át, ami fertőzések melegágya. Ráadásul a tampon minden nedvességet magába szív, a hüvely saját flóráját is, és felborul tőle a hüvelyflóra egyensúlya. Betétből az Always szárnyast ajánlom, az jó erős, stabilan a helyén marad. Persze ha nagyon erős vérzése van, akkor megette a fene. De meg fogja szokni, türelem. Ennyit tudtam csak segíteni.
2018. jún. 23. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Ha erős a vérzése, akkor első 2 nap használjon tampont mert nem fog hozzászokni a betéthez ha erős a vérzése (ha csak a nap egy részében csinálja így az is rengeteget jelent)
2018. jún. 23. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Köszi! Én is mindig ezt mondom neki, h sokkal egészségesebb a betét, sokkal jobban ki tud tisztulni, sokkal egyszerűbb cserélgetni is.... Szóval azokat a dolgokat amiért én is inkább a betétet használom.... Annyit azért beismert, h betéttel alig görcsölt a hasa, de ettől még útálatosnak tartja. Remélem mielőbb megszokja szegény. Most jött meg neki másodszorra azóta, h áttért a betétre, így eléggé az elején van még. Holnap majd ráveszem, h menjünk el a Tescoba, ott nagy a választék, majd veszünk neki néhány fajtát. Az always jó ötlet, azt sokan szokták szeretni, mondjuk én libresse párti vagyok, így azt javasoltam, illetve adtam neki elsőre.


Amúgy eszembe jutott még valami: tampon után tényleg ennyire rossz lehet a betét, vagy inkább ilyen pszichés eredetű ellenszenvről van szó?! Csak mert nekem egyáltalán nem rossz érzés, sőt, sokszor nem is érzem, h ott van.. Ha meg már nagyon érezni, h van ott valami, akkor szoktam tudni, h eljött a csere ideje. De ezeket mind-mind elmondtam neki, h mire figyeljen, hogy cseréljen, hogy válassza meg a ruháját stb, egyszóval hogyan tudja úgy élni az életét azokon a napokon is, mint egyébként. Mert szerintem simán lehet, legalábbis nekem szokott sikerülni. Nyilván az én helyzetem picit más, mivel amióta megvan (néhány kísérletezéstől eltekintve) betétet használok. Meg még sokan mások is, ezért szerintem is meg fogja majd szokni, csak az a kérdés, h mikor?! Nem mindegy, h pár hónap alatt, vagy csak jóval később kerül rá sor. Szerintem minél előbb, annál jobb és pont ezért kérem a segítségeteket, h minél több olyan dolgot mondhassak neki (esetleg megmutatom a kérdésre adott válaszokat), ami felgyorsítja a megszokás folyamatát..

2018. jún. 23. 00:41
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Biztosan az is ellenszenvet vált ki a betéttel kapcsolatban, hogy orvosi utasításra kell, muszáj használnia, és nem az ő döntése. Mindent utálunk, amit muszájból írnak elő, még akkor is, ha az egészségünk védelmében. Egyébként nagyon ritka, hogy tamponról betétre szokjon át valaki, a fordított eset gyakoribb, hiszen mindenki betéttel kezdi. Én 30 fölött vagyok, de csak akkor használok tampont, ha annyira erős a vérzésem egy nap, hogy a munkámban akadályozna. Sokkal higiénikusabb a cseréje is a betétnek, az iskolai, munkahelyi nem túl tiszta mosdókban nem is cserélnék tampont. A szemüveg/kontaktlencse pároshoz tudnám hasonlítani az ellenérzését. A kontaktlencse sem egészséges hosszútávon, benn is maradhat, véletlen elcsúszhat, amit csak doki tud kiszedni, és szörnyű. Nem is tud szellőzni a szem megfelelően.
2018. jún. 23. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Igen, gondoltam, h az a ritkább, h tamponról váltanak betétre, ezért is döntöttem úgy, h kiírom a kérdést. Mert a környezetemben nincs is olyan, aki mindig betétezik. Olyan van 1-2, aki éjszakára azt használ, de amúgy tampont. Így meg azért elég nehéz elfogadtatni vele. :( Engem sem igazán értenek a barátnőim, h miért nem szeretem a tampont, eleinte maceráltak is ezért, de hát minden csoda 3 napig tart.

Én tampont csak akkor használok, ha váratlanul jön meg, véletlen nincs nálam betét, és csak tampont tudok "kölcsön" kérni. Utoljára kb egy éve jártam így, de nagyon fura volt, h nincs semmi a bugyimban. :D Szerencsére nincs erős vérzésem, de ha lenne is, akkor sem tamponoznék. Szerintem is sokkal macerásabb, undibb a tampont cserélgetni, bár nem hinném, h ez nyomós érv lenne olyan valakinek, aki évek óta tampont használt. Na de majd meglátjuk, bízom benne, ha többektől hallja, legalább elgondolkozik a dolgon.

2018. jún. 23. 01:36
 6/12 anonim ***** válasza:
A nőgyógyászok szerint sem egészséges a tampon, nem is értem, hogy hogy nem tudja ezt a fiatal lányok többsége. Felsérti a hüvely belső falát, és toxikus sokk szindrómát is lehet kapni tőle.
2018. jún. 23. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Szerintem tudják azt, csak nem veszik figyelembe, vagy pedig úgy vannak vele, h vállalják a kockázatot, a diszkrécióért cserébe. Nem is az a legnagyobb baj a tamponnal, h felsértheti a hüvely falát, mert az a nyálkahártya miatt viszonylag gyorsan regenerálódik. Nagyobb baj az, h árt a hüvely izomzatának. Mert igaz, h nem érezni, h ott van, de ott van és tágul, és a hüvelyizomzat tartja a helyén, kvázi elkezd deformálódni. Nekem ezt úgy mutatta meg egy egészségügyis ismerősöm, h mondta, h fogjak lazán egy kifli csücsköt a két ajkam (számon lévő ajkak :D) közé. A kiflicsücsöknek semmi súlya, az ajkaim sem voltak megfeszítve. Néhány perc után elkezdett kellemetlenné válni a dolog, elkezdett görcsölni pár izom az ajkam körül, auztán zsibbadni is. Akkor kérdezte, h na, milyen volt?! Mondom elég gáz. És akkor elmondta, h a tamponnal is ugyanez a heyzet odabent. És ez a helyzet nem 5 percig áll fent, hanem napokig. Ami hosszú távon igen káros. Persze, nem nagyon hittek nekem akiknek ezt elmeséltem, úgyhogy egy ideje már nem is mondom senkinek, mert tök felesleges. Mondjuk a barátnőmnek lehet elmondom holnap, hátha segít egy picit. Én többek között ezért is maradtam a betétnél, mert összességében kíméletesebb, mint a tampon. Számomra is furcsa, h a legtöbb fiatal lány alig várja, h tamponozhasson úgy, h egy csomó mindennel nincsenek tisztában ezzel kapcsolatban. Az egy dolog, h nem érezni, viszont szerintem tök béna volt, mikor fürdésnél azt láttam a tükörben, h egy kék madzag lóg ki a puncimból. Valamint a cseréje ezerszer undorítóbb, mint a betétnek. Volt, h cuppant mikor kihúztam, amihez hozzá ért össze vérezte, többek között a kezem is, mikor becsavartam wc papírba... Egy betétet ki lehet úgy cserélni, h hozzá sem kell érni, illetve akkor, amikor szeretném, nem kell megvárni, h teli legyen. Nem is beszélve arról, h nem árt tudni, mi is a helyzet odalent, amit a betét egyből "megmutat", a tampon meg nem. Na, de mindegy is, aki betétezik az úgyis tudja ezeket, a tamponpzókat meg ez nem nagyon érdekli, de ez van, mindenki maga tudja, h mi a legjobb neki. Viszont vannak olyan szituk, amikor tőlünk független dolog miatt kényszerülünk valamire, mint most a barátnőm. És ilyen esetben minden kis apróság jól jöhet. Szeretnék neki segíteni, h ne úgy élje meg ezeket a napokat, mint a világ legszörnyűbb dolgát, hanem mint egy teljesen természetes dolgot, ami a nőiesség vele járója.
2018. jún. 23. 03:31
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Én, mert fáj felhelyezni, hiába vagyok nedves meg "véres", feldörzsöli a hüvelyfalamat.


Plusz erősebben görcsölök tőle és kevésbé higiénikus.


Nyáron meg úgyis kétóránként cserélem a betétet, ha van benne vér, ne pangjon rajta.

2018. jún. 23. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Köszi. És mennyi ideig használtál tampont a váltás előtt? Mert szerintem ez is számíthat. Mármint nem mindegy, h 1-2 év, vagy 9-10. Sajnos a lakótársam inkább az utóbbihoz van közelebb. Én meg össz vissz ha 3-4 mensi alatt próbálkoztam tamponnal még vézős gimisként a barátnőim unszolására. Simán fel bírtam rakni, nem fájt, vagy ilyesmi. Inkább a kivételkor volt néha kellemetlen, mikor nem telt meg teljesen. De mivel gyenge a vérzésem sokáig volt bent egy tampon, mire ki lehetett cserélni, és ez nagyon zavaró volt. Betétet akkor cserélem amikor akarom, pl indulás előtt mindig teszek be tisztát, még akkor is, ha az előzőben alig van valami. Vagy, amikor ment bele valamennyi, aztán órákig semmi, akkor is cserélem. De van olyan is, h egyáltalán nem véres, viszont érzem, h kezd befülledni alám az izzadság miatt, akkor is újat rakok. Az élet apró örömei közé tartozik, amikor egy új, tiszta betét kerül a régi helyére. Nálam nagyon ritka amikor egy betét úgy rendesen megtelik. Mondjuk el is használok rengeteget, de szerintem ezen nem érdemes spórolni. Így többnyire viszonylag tiszták a betétek, nem lesz kellemetlen érzés viselni, nem ülök azon, nem ázik át stb. Sokan írják, h 6-7 óráig is ott van, mire teli lesz és cserélik. Na így meg tudom érteni, h utálatos dolog, és rossz érzés viselni. Nálam a 4 óra a plafon, de inkább kevesebb. Barátnőmnek is elmondtam ezeket, h bátran cserélje, ha úgy érzi, h szükséges, így mindig friss tud maradni. Valamint az is előnyös dolog, h nyomon tudja követni, h mi a szitu odalent, mert a betéten minden meglátszik, és sokkal jobban tisztul a hüvely is, mint tampon mellett. Az már neki is feltűnt, h alig görcsöl a hasa betéttel. Hát, nem tudom mi lesz vele, remélem hamar ráérez a dologra, és nem lesz gondja vele. Mindjárt elmegyünk vásárolni, és veszünk neki pár csomaggal, hadd próbálgassa csak őket, úgysem megy sehova a hétvégén. Én is itt leszek, így aztán ha bármi felmerül a dologgal lapcsolatban, tudok neki segíteni. Szerintem itt is a fokozatosság a jó módszer,először kiválasztani a neki legmegfelelőbbet. Aztán első pár alkalommal itthon van, nem csinál semmit, csak szokja az érzést, h van ott valami, és mi történik ott, milyen érzésre számíthat. Utána már el lehet menni egy fél órára-órára valahova. Utána meg egyre hosszabb időre. Közben egyre körülményesebb, nehezebb dolgokat csinálni. Aztán a végén eljut addig, h szinte bármit meg tud csinálni mensi alatt is, mint bármikor máskor. Nem lesz sok különbség a mensis napok, és bármely más nap között. Nekem legalábbis nem szokott lenni. Szerintem, ha egy nő oda figyel a testére, és tudatosan viszonyul magához, akkor nem lesz teher a mensi, hanem pont, h megkönnyebbülés. És sokkal jobb így megélni az egészet, mint valami szükséges rosszként szorongások közepette.


Bocsi a regényért, de próbálom össze szedni a gondolataim, mert ezeket majd meg szeretném mutatni a barátnőmnek, h lássa, h nem csak ő van így ezzel, iletve én sem vagyok egy csodabogár, amiért jószántamból nem használok tampont.

2018. jún. 23. 10:48
 10/12 anonim ***** válasza:

Én is betétet használok, a tampon nekem nem igazán kényelmes, mert érzem azt a "görcsöt" , amit írtál (főleg a megkönnyebbüléskor, amikor kiveszem).

Nekem a Libresse Natural vált be, az teljesen olyan, mintha csak egy pamutbugyi lenne ott. Kicsit talán vastagabb, de szerintem jó puha. Az Always nekem nagyon műanyagos volt, azzal úgy éreztem befülled, a sima rózsaszín Libresse egy fokkal jobb, de tartósan nekem csak ez a természetes hatás vált be.

Nekem még az is sokat dob a komforton, hogy a cserekor nedves törlőkendővel le is takarítom magam. Amikor erősebb, kellemetlenebb a vérzés, akkor szinte minden alkalommal cserélek, amikor wc-re megyek, a köztes időben pedig a nadrág odafogja, így tisztának érzem magam.

A félrecsúszástól való félelmemet úgy szoktam kiküszöbölni, hogy a bugyira felveszek pluszban egy passzos rövidnadrágot is (ha szoknyát, vagy lengébb vagy vékonyabb nadrágot vennék fel), az a helyén tart mindent.


Egyébként pedig majd megszokja. Mivel úgy tűnik törődik az egészségével, az idő megoldja szerintem, kitapasztalja neki mi a legjobb. Jó ötlet, hogy vegyetek sok félét, próbálja ki.

2018. jún. 23. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!