Kezdőoldal » Egészség » Sérülések, balesetek » Mik a nyílt koponya sérülésből...

Mik a nyílt koponya sérülésből, az agysérülésből felépülés esélyei? Olyan ok írjanak akiknek van hozzá történetük is ha lehet.

Figyelt kérdés

Homlokcsont törés kisgyereknél a fejtetőn, közvetlenül a varr mellet enyhén jobb oldalt.

Egy ideig az sem volt biztos, hogy valóban betört a kis feje, mert annyira a varr mellett van, hogy nem volt egyértelmű. Ma azt mondják az orvosok, hogy egy kb 2cm-es szilánk fúródott az agyába nagyjából ott ahol a látásért, szaglásért felelős terület van.


A koponyaműtétet nem vállalják, mert túl kicsi a súlya és nem merik altatni ebben az állapotban.


Most úgy állunk, hogy Mannizolt, vízhajtót, B vitamint, Glükózos infúziót, Rövid hatású Szteroidot és antibiotikumot kap.


Az első sokktalanítás után kómába esett, de abból a 2 nap után fokozatosan ébredt. Most vagyunk a 6. napnál és minden reflexe működik (mély fájdalom esetén flexió, anális reflex, nyelési reflex, reagál a külső ingerekre (hang, fény).

A nyelési reflex visszatérte miatt fecskendővel pépes ételt tudunk vele nyeletni így reméljük meg tudjuk erősíteni a hirtelen lefogyott kis testét. (Gyomorszondát a félrenyelés veszélye miatt nem kaphat.)


Próbálunk bizakodóak lenni, de mivel az orvosok nem akarna/tudnak százalékokat mondani, ezért fordulok ehhez a fórumhoz, ahol hátha tudtok nekem konkrét eseteket mondani a fejleménnyel együtt.



2020. ápr. 10. 18:54
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Még annyit tennék hozzá, hogy fájdalomra, vagy etetésre vannak tudatos mozdulatai (tiltakozik és méltatlankodik, ha valami olyan történik ami neki nem kellemes). Ilyenkor fekvésből megpróbál felülni és "menekülni".
2020. ápr. 10. 18:58
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha az orvosok nem tudnak prognózist itt nem fogsz érdemi, megnyugtató választ kapni laikusoktól. Ha volt is valaki ilyen helyzetben minden eset más, ahogy a kimenetele is. Sajnálom ami a kicsivel történt, mielőbbi gyógyulást kivánok neki.
2020. ápr. 10. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
93%

Nagyon sajnálom, ami veletek történt, de komolyan. Borzalom még olvasni is, hát akkor átélni...


Viszont azt ugye te sem gondoltad komolyan, hogy ha az orvosok, akik egyrészt szakemberek, másrészt meg ismerik, látják a helyzetet, nem tudnak biztosat mondani, akkor majd mi laikusok itt látatlanban jósolni tudunk? Az már az ezotéria kategóriába tartozó dolog lenne...

2020. ápr. 10. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
91%

Azért nem találgatnak az orvosok - mert nem tudnak. Mármint nem tudják megmondani mennyire és milyen területek sérülhettek. Ez sajnos "menet közben" dől el, pár héttel az akut sérülés után.

Az esélyek viszont nagyon jók, minél fiatalabb egy gyermek annál intenzívebben fejlődnek még az agyszövetei, annál nagyobb az esély, hogy ha sérült is valamelyik agyterület, akkor a környező részek át tudják annak venni problémamentesen a funkcióit.

2020. ápr. 10. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Nyilván nem konkrét választ várok a laikusoktól, de mivel nincs olyan ismerősöm aki átélte ezt és tudna belénk

lelket önteni, ezért keresem az idegenek megmyugtatását, történeteit, hogy ne őrüljek bele a kétségbeesésbe mert tudatlanságban tartanak. Nem kell a földönfekvőbe még bele is rúgni és hülyének nézni egy ilyen helyzetben csak azért mert kíváncsi megtörtént esetekre, higy erőt meríthessen belőle. Akinek nem inge, ne vegye magára!

Egyébként sem angol, sem magyar szaklapok bújásával nem jutottam elöbbre, mert pont ott, pont ekkora mértékű roncsolódást nem találtam. Hozzáfűzött történetet, és hogy életben maradt-e, felébred-e a páciens, illetve mekkora mértékű volt az államdósult károsodás, arról

nem írnak.

2020. ápr. 10. 20:19
 6/13 anonim ***** válasza:

Senki nem rúgott beléd, mindenki írta is, hogy borzasztóan sajnáljuk, ami történt, és nagyon együtt érzünk.


De akkor sem tud senki válaszolni a kérdésedre itt, és ez igenis irreális elvárás. Semmit sem érnél vele, hogy valaki itt azt írná, hogy ó, igen, velünk ez és az történt... mert egyrészt nem tudhatod, igaz-e (itt mindenki azt ír, amit akar), másrészt meg minden eset egyedi.

A szaklapokkal ugyanez a helyzet.


Igazi információt csak és kizárólag a kisgyereket kezelő orvosoktól várhatsz. Amit ők nem tudnak, más sem fog tudni.

2020. ápr. 10. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Mi történt?
2020. ápr. 10. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Kedves mindenki, gondoltam megosztom veletek az örömhírt, hogy a kicsinek a Glasgow skála szerint már 13 pontos a tudata. :) Spontán kinyitotta a szemét, nézelődik. Pislog ha a szemébe világítunk, valamint a fájdalmat lokalizálja a szemgolyó mozgatásával is (odanéz a ha megcsíped a lábujját). Fel tudja emelni magát félig ülő helyzetbe teljesen egyedül (bár megtartani csak 1-2 másodpercre tudja). Az infúzióról a mai nappal levették, mert több deci pépes ételt és vizet megeszik/iszik magától. :)

:)

Most harci feladatnak a tornáztatáson kívül kikaptuk, hogy ültessük fel néha, és megtartva Őt állítsuk a talpára úgy, hogy kicsit tartsa meg a saját súlyát. :)

2020. ápr. 17. 14:06
 9/13 anonim ***** válasza:
Nagyon örülök nektek!❤
2020. ápr. 17. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Szuper, remélem felépül teljesen. :)
2020. ápr. 17. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!