Hogy lehet újraépíteni az életet, ha olyan maradandó sérülés ér, hogy rokkant lesz az ember?

Fizikailag és mentálisan is, hogy lehet pozitívnak maradni, elfogadni a romlást és hogy már nem tudod megtenni, amit régen?

Ha bringásokat, gorkorisokat látok, bármilyen sport vagy fizikai elfoglaltság felzaklat, nem tudom elfogadni a saját korlátaimat. Amik ráadásul nagyon szukek, 80 évesek jobban bírják a strapát, nekem bottal, faslival járás jutott, fájdalomcsillapító szedéssel. Igen, lehetne rosszabb, bár a toloszek is sajnos korábban lehet opció, mint vártam. Hogy dolgozza ezt fel valaki, aki sportoló volt és a szabadidejét is aktívan, túra csoportokban, éjszakai bringázással töltötte, akinek a fitness terem nem a sanyargatas,hanem egy játszótér volt. Minden negatív energiát, eseményt mozgással vezettem le, mióta eszemet tudom. mikor meghalt a nagymamám, semmi sem adott vigaszt, csak a céltalan séta, virradatig kodorogtam vagy 20 km-ert, esett az eső, de valahogy feldolgoztam, megtisztultam. Eddig is ez volt a megkuzdesi strategiam. Most egy tescós nagybevasarlas 5 napra ágyhoz vág...Munkából is fizikai munkát végeztem, szerettem használni az erőmet, irodában ülés-otthon-tv volt a rémálmom. Direkt olyan szakmát tanultam, ami érdekel és ahol kielhettem volna az aktivitásomat, de sajnos ezzel a betegséggel nem tudok kimenni terepre, elhelyezkedni.(agrár) Persze szeretek olvasni nagyon is, érdekel a rajzolás, dilettans módon firkalgatok, nem arról van szó hogy unatkozom. Az sem biztos, mennyit romlik, mennyit lehet javítani rajta, a régi sosem lehet. A sporttól eltekintve a napi mozgasigenyem sincs kielégítve, kezdenek a mozgashianybol kialakulni szövődmények. Aludni, emészteni is nehezen tudok azóta.

Mit tegyek, hogy a lehetőségekhez képest élhető, életet alakítsak ki,hogy fogadjam és legyek boldog és produktív? Nem szeretnék egy megkeseredett ember lenni, akinek teher és fáj az élet (szószerint) és aki teher a szeretteinek is.