Kezdőoldal » Egészség » Sérülések, balesetek » Elvágott ujj feletti ujjbegy...

Elvágott ujj feletti ujjbegy zsibbad, érzéketlen, mitől lehet?

Figyelt kérdés

Két napja megvágtam nagyon csúnyán egy fémlemez arrébbmozdítása közben a bal középsőujjam, a középső ujjperc felső részénél, majdnem az ízületnél. Elég mély volt a seb, erősen vérzett, azt gyorsan elállítottuk vérzéscsillapító spray-jel. Bementünk a kórházba, ahol bekötözték meg összeragasztották.


A kötést le kellett vegyem, mert véletlenül víz érte, és azt mondták, víz nem érheti a sebet. A seb nagyon jól beforrt, azonban az ujjbegyem hüvelykujj felőli része nagyon furcsa.


Kevésbé érzékeny, és kissé olyasminek tudnám leírni, mintha egy kesztyűn át tapogatnék valamit, vagy egy bőrkeményedésen át. Időnként zsibbad is, illetve amikor véletlenül túlzottan kinyújtom az ujjam, akkor olyasmi fájdalom nyilall ki a sebből az ujjbegy irányába, mint amikor jól beveri valaki a könyökét, és az megy a kar irányába.


Elképzelhető, hogy sérült az ideg? Talán az is hogy elvágódott teljesen? Netán a vérellátása rosszabb annak a résznek? Szerintetek kell beavatkozás vagy meggyógyul magától?


Holnap megyek kontrollra és tiszta para vagyok.



2017. júl. 26. 20:35
 1/3 anonim ***** válasza:
Szinte teljesen úgy jártam mint te csak én üvegcseréppel vágtam el a jobb középsőujjam. Nekem is ragasztották és kötözték. Érzéketlen lett nekem is egy pici rész. Máshol jól érzem teljesen, nincs elszíneződve talán egy picit pirosabb az ujjam. Végül mit mondtak? Miért van ez?
2017. dec. 1. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Baila Krisztian válasza:
En is igy jartam eppen a bal huvejk ujam megvagtak egy tuske miatt masfel honapja es szedek neuromultivitamint meg neurologus irt fel Tiolin complexet de a vagas hejin a seb helyen ego nyilalo fajdalom van amikor fogok... Neked valami javulas azota ?
2018. márc. 27. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ugye ugye, ezert huzunk fel kesztyut barkacsolas kozben es szemuveget, stb.
2018. máj. 13. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!