Kezdőoldal » Egészség » Táplálkozás » Mit tegyek, hogy ne legyek...

Mit tegyek, hogy ne legyek anorexiás?

Figyelt kérdés

Az utóbbi időben kezdem egyre jobban úgy érezni, hogy ha egyszer lefogyok akkor nem fogok tudni megállni. Egyelőre még csak 1-2 kilót fogytam, de alig látok változást annak ellenére, hogy nagyon keveset eszem. (egy nap egyszer) Tudom, hogy ez nagyon nem jó irány de egyszerűen undorodok magamtól és attól amit a tükörben látok. A strandon sosem merek fürdőruhát felvenni, mert nem akarom, hogy az emberek lássanak.

Az is nagyon megvisel, hogy egyelőre semmilyen eredményt nem látok külsőre, pedig igyekszem alig enni, így folyton éhes vagyok.

A barátaim erről nem igazán tudnak, egy embert leszámítva, mert velük igyekszem mindig kedvesnek és magabiztosnak maradni, mivel rájöttem, ha mások tudják, hogy érzek magammal kapcsolatban, akkor az ő megítélésük is más lesz rólam. Azonban amikor a családommal vagyok, akkor teljesen megváltozom, az összes életkedvem elmegy és nagyrészt csendben ülök. Ők folyton kérdezik, mi bajom van, de mindig csak azt mondom, semmi, mivel nem szeretnék erről velük beszélni. Főként azért nem, mert ha nem eszem, mindig rám szólnak, hogy egyek mert ez így nem jó, viszont, ha eszek akkor folyton azzal jönnek, hogy én állítólag fogyókúrázom.

Nagyon szeretnék végre lefogyni, de közben félek, hogy elveszítem a barátaimat, a családomat és depressziós leszek.

Imádok enni, így a fogyókúra alatt is folyton csak az evésre gondolok, alig tudom elterelni róla a figyelmemet, pedig nagyon szeretném.

Ti voltatok már hasonló helyzetben? Tudtok tanácsot adni?

Előre is köszi!

18L



#anorexia #fogyókúra #fogyás #depresszió #táplálkozász egészség
2019. aug. 1. 19:10
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Figyelj. Az már nagyon jó, hogy nem akarsz anorexiás lenni, legalábbis az irasodbol nekem ez jött le. Felismerted a problémát, ami nagyon fontos.

Ha valóban fogyni szeretnél, akkor semmi esetre sem koplalassal teszel jót magadnak. Nem tudom, hogy nézel ki, mindenki döntse el maga, hogyan is érzi jól magát a bőrében. Viszont eheztetni magad nem jó, főleg, mert ha eszel, a duplája jön vissza.

Én azt javaslom, hogy egyél bármiből nyugodtan, amennyi jólesik. Nyilván, ha valóban fogyás a cél, akkor ne annyit, mint karácsonykor szoktunk, de lehet ezt jól is csinálni, illetve az sem jo, ha egyik napról a másikra eszel feleannyi ételt. Mindenki szeret enni, és ez nem bűn! :)

Tényleg egyél mindenfélét, sokat segít, ha zöldség, fehérje is bőven van, illetve vitaminok. Egy normális, kiegyensúlyozott táplálkozás tényleg nagyon sokat segít. Emellett viszont sportolni kell - sportolással viszont az étvágy is megnő, hiszen sok energiát elhasznál a szervezeted. Ettől se ijedj meg semmiképp, ha elkezded, utána beáll egy idő után az új szuksegleted!

Ismerek anorexiásokat, és nagyon nehéz kijönni belőle. Szóval ne keveredj bele. Illetve keress instan pl olyan nőket, akik elfogadták magukat, és nagyon magabiztosak is, sokat tudnak dobni az onbizalmadon.

Sportnak pedig kardiot ajánlok (futás, bicikli, tempós séta, ugrálás, stb), az már nagyon sokat segít. Illetve izmokra kell hajtani, hogy formás legyél. Máshogy nem fogsz szépen fogyni, lógni fog a bor rólad, ami nem túl szép látvány. Ja, és nagyon fontos: ha éhezel, előbb az izmait tűnnek el, aztán amikor a létfontosságú izmaid maradtak csak, kezd el zsírbol fogyni a szervezet. Tehát nem jó egyáltalán.

Sportolj és egyél rendesen, a kettő együtt jól megy. De sportolni sem lehet éves nélkül, és sport nélkül sem lehet jól fogyni. Szóval kitartást!!

2019. aug. 1. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm, igyekszem! :)
2019. aug. 1. 21:28
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Próbáld fokozatosabban csinálni, ne akarj mindenáron, minél gyorsabban fogyni. Egészségesebb is, könnyebb is.

Sokan elégedetlenek a testükkel, de undorodni azért nem túl szigorú kicsit?

Beszélj a családdal, ha mást nem, kérd meg őket nyomatékosan, hogy ha már látják, hogy dolgozol rajta, ne nehezítsék meg neked. Azt meg nem tudom elképzelni, hogy fogyózással elveszítenéd őket, vagy a barátaidat. :)

2019. aug. 2. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
100%

Szia! Én voltam anorexiás, nálam 2 évig (11-13 éves koromig) tartott. Igaz, én akkor még nálad jóval fiatalabb voltam,de teljesen megértelek, én is hozzád hasonlóan gondolkodtam. Nem akartam, hogy a külvilág tudomást szerezzen róla, azt akartam, hogy egyszerűen csak boldognak és vékonynak lássanak mindenféle negatívum nélkül.

Így, pár év távlatából most azt tudnám neked mondani, hogy az teljesen normális ha fogyni akarsz, de próbálj meg mindig észnél lenni és nem átesni a ló túloldalára. Hiszen te (a leírtak alapján) értelmesebb vagy annál, minthogy ilyennek engedj. Ézkezz egészségesen. Zöldséget, gyümölcsöt, fehér húst, teljes kiörlésű dolgokat. Mert a minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél. És a finomabb ételeknek, édességeknek is ugyan úgy van egészséges verziója. Nézz recepteket, süss, főzz kicsit magadnak.

Emellett sportolj. Az a legfontosabb. Hidd el, még ha nem is látsz azonnali változást, a közérzeteden nagyon sokat fog dobni már az első 1-2 alkalom is. Máris egyre kevésbé fogsz magadtól undorodni.

Olyanra pedig ne gondolj, hogy depressziós leszel, vagy hogy elveszíted a barátaid. Ezek nem kell hogy együtt járjanak a fogyásoddal.

Fogd úgy fel az egészet, mint egy abszolút pozitív dolgot. A gondolkodás a kulcsa mindennek, ne feledd el, hogy te irányítod a dolgaidat! Olyan pedig nincs, hogy egészséges módon ne tudj lefogyni. Ha másnak megy, neked is fog!

A koplalásnak, hánytatásnak (bár te azt nem csinálod) csak rossz élettani hatásai vannak, te pedig ne légy a saját magad ellensége, tiszteld és szeresd magad annyira, hogy nem sanyargatod a tested, hanem inkább vigyázol rá.

Sok sikert kívánok hozzá, remélem azért tudtam kicsit segíteni:)

17/L

2019. aug. 2. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
2019. aug. 2. 21:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!