Kezdőoldal » Egészség » Táplálkozás » Mit tegyek, hogy ismét hízzak?

Mit tegyek, hogy ismét hízzak?

Figyelt kérdés
Szóval az utóbbi pár hónapban rámtört a depresszió aminek hatására alig ettem, volt hogy napokig épp ilyen kis nasikat sikerült enni, közben egész nap feküdtem vagy gépeztem. Ez idő alatt rohamosan fogytam a szokásos 50 kgból 44-45 körülire és ez nem változik, bármit eszek most hogy kicsit jobban vagyok. Többen említették, hogy láthatóan vékonyabb lettem, anyám is, barátnőm is szóval kicsit aggaszt. Szeretnék újra hízotabb lenni vagy hogy mondják :D. Alapból vékony alkat vagyok de mostanában tényleg többen mondták, hogy sokkal vékonyabb lettem és ezt é nem igazán látom. 50 körül még tök normálisan voltam, annyi szeretnék lenni vagy még több annál de úgy, hogy a testalkatom átlagos maradjon. Itthon sajnos nincs sok kaja, de úgy azért szokott lenni sok főétel mint pörkölt, rakott krumpli, sajtostészták stb..mivel egy kis ideje nem dolgozom és lefogytam pénzileg és mire lesz ismét az egy idő sajnos. Persze akkor már tudnék enni hamburgereket, mecis menüket, kínai kajákat ezerrel sőt a pénzhiány is jelentősen lendített a dolgon. Barátnőm is emlegetí, hogy enned kéne szalonnát vagy zsíros kajékat meg minden de annyira lezuhantam mentálisan is hogy hirtelen semmi ilyesmi kaják nem jutnak eszembe pedig ennem kéne. Sosem volt gond a testemmel, most hogy elhanyagoltam egyre rosszabb állapotban vagyok. :/ 24l vagyok.

2021. aug. 20. 19:53
 1/3 anonim ***** válasza:
Szerintem ne feltétlen arra hajts,hogy mekis kajáktól és hamburgerektől hízni tudj, ezek drágák is, az árukból simán tudsz egészséges és tápanyagban gazdag ételeket is enni. Figyelj a megfelelő fehérjebevitelre, a sok folyadékra (víz) és a lassan felszívó szénhidrátokat részesítsd előnyben. Ezen kívül a mozgást is javaslom, hogy izmot építs.
2021. aug. 20. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
79%

Kezdj el tudatosan étkezni.

Megfelelő fehérje, szénhidrát és zsír aránnyal.

Gondolom nem formátlanul szeretnél csak felszedni pár kg-ot.

Az ilyen hortelen fogyásbal izmot veszîtettél.

Ha visszaszeded súlyban csak îgy, akkor sem olyan leszel, mint előtte.


Szóval “tömegnövelés” fokozatosan, sporttal ötvözve.


Magyarul a sport mellett több kalóriát kell bevinned, mint amit elégetsz, lehetőleg egészségesen.. nem pizza pizzával és hambi meg sültkrumpli folyamatosan, bár egyik sem tilos, csak mértékkel



Hajrá!!!

2021. aug. 21. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

A gyorskaját kerüld, bár ha nagyon nem megy a hízás, akkor kezdetben elmegy, mert ezek finomak és ami finom abból többet lehet enni, így többet tudsz hízni is.


Én azt tanácsolom neked amúgy, hogy egyél többet, mint amit szoktál. Például ebédre eszel általában egy levest meg egy tányér másodikat, akkor most próbálj meg leküzdeni még egy tányér másodikat. Nem baj ha egyből nem megy, majd fog idővel.


Mellette meg mozogj egy kicsit.

2021. aug. 23. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!