Milyen folytatással tudnátok elképzelni ezt a történetet?

Mile egy kb 19 éves lány, a fiú 11 körüli.

Fáradt vagyok...

A metróban nincs semmi érdekes. Fáradt emberek, kidolgozott lélekkel félálomban. "Az egész világot ellenségesnek érzem.. de a metrón olyan nyugodt minden."

Mile feláll, megkapaszkodik, majd körülnéz. Megpillant egy fekete hajú, középmagas fiút kissé megviselt ruhában. Odaül mellé, majd megszólal.

-Üdv.

A fiú közömbösen Mile-ra néz.

-Mit akar?

-Nemtudom. Talán segíteni.

-Mégis miben tudna segíteni?

-A kérdésedből ítélve elég sok mindenben. De én is csak egy ember vagyok.

-Akkor foglalkozzon a saját problémáival.

-Lehetetlent kérsz fiú.

Mile hosszasan a mellette ülő szemébe néz, majd megcsókolja. A fiú kinyílt szemekkel nem értve semmit ül tovább és Mile-ra néz. A metró egy állomásra ér. Mile leszáll, majd a vonaton ülő fiúra néz. Ahogy a metró elhagyja az állomást a fiúnak könny hullik le az arcáról. Odanyúl kezével és letörli, de újabb könnyek hagyják el szemeit. A metró az utolsó állomásra ér. A fiú feláll majd leszáll és egy lépcső után a küllvárosban találja magát.