A katonai esküre miért mondják hogy egy életre szól?

Olyan ez, mint a házasság. Ha valaki a házasságkötés pillanatában nem hiszi azt, hogy a másik mellett marad élete végéig, akkor rég megette a fene. Az más kérdés, hogy nyilván vannak válások, később a másik félhez kötődő kapcsolat meggyengülhet, de ha már az elején gondok vannak, akkor házasságkötés helyett inkább azt a belátást kell meghozni, hogy a másik nem az, akivel házasságot kellene kötnöd.

A katonai eskü is ilyen. Régen kényszerből is lettek emberekből katonák. Akkor is fontos volt, hogy valaki „megpuhuljon” annyira, hogy egy ilyen esküt meg merjen tenni. Ma meg pláne, hogy katona az lesz, aki az is akar lenni. Ha valakiben a katonává válása pillanatában nincs meg az a sziklaszilárd elhatározás, hogy olyan elvekért lett katona, olyan célra áldozta az életét, ami egy életre szóló, akár az élete árán is megvédendő, ami fontosabb az ő személyes sorsánál. Lehet, hogy valakiben x év katonaság után már megkopik, de mikor éppen csak elkezdi az egészet, akkor lobogjon benne ez az elhivatottság, vagy menjen inkább péknek.

A katonaság meg ilyen szempontból speciálisabb. Eleve arról szól, hogy egy szigorú hierarchiát fogadsz el, a parancsokat akkor is teljesíted, mikor nem érted az okát, nem látod be a helyességét, ha kényelmetlen, akár ha az életedet kívánja. Maximum akkor jogos az, ha megtagadod a parancsot, ha szilárd meggyőződésed, hogy a felettesed követ el hazaárulást. Tehát egy totális alárendeltséget fogadsz el. Ezt őszinte szívvel csak akkor teheted, ha van egy magasabb rendű cél, amiért a szabadságod, kényelmedet feláldozod.

Mert ha időbeli korlátokhoz kötöd a hazád iránti hűséget, az áldozatkészségedet, akkor bizonyára lesznek más „kivételek” is, amik esetén nem gondolod azt, hogy az esküdet meg kellene tartanod.

Nyilvánvaló az is persze, hogy korunkban az esküt kevésbé veszik az emberek komolyan, a sajátjukat sem, másokét sem. Régen a becsület ezerszer többet ért, mint egy eskü megszegésével elérhető bármiféle vélt, vagy valós haszon.

Az eskünek nem feltétlenül a betűjét, hanem a szellemét kell nézni. A haza az nem valami elvont fogalom, a haza a többi ember, akinek a boldogulását, a biztonságát a te személyes érdekeid fölé helyezted. Az, hogy katona vagy, az csak egy körülmény, egy lehetséges út ugyanannak a célnak az eléréshez, amihez akár bűnügyi nyomozóként való működés is elvezet. Ahogy az előző válaszoló írta, teljes más tészta a katonai szolgálat vége, és az eskü megszegése. Az előző nem meríti ki az utóbbit.

De miért is lenne ez esküszegés? Hűtlen leszel ezzel a hazádhoz (a többi emberhez)? Nem, csak éppen más területen munkálkodsz mások boldogulásán. Nem védenéd meg – ha sor kerülne rá – Magyarország függetlenségét akár az életed árán is? Esetleg pénzért eladnál olyan információkat, ami egy idegen államot győzelemre segítene? Nem teljesítenéd – új – elöljáróid parancsát? Konkrétan miben szegnéd meg az esküt?

Ilyen alapon az is esküszegés lenne, ha mondjuk a honvédségen belül egy gépkocsivezetői feladat helyett mondjuk a konyhán vállalnál feladatot. Más az út, más a tett, mással járulsz hozzá az egészhez, de mégis csak ugyanaz a cél. Ha tágabban nézzük, akkor ahogy a különböző katonai egységek, beosztások, feladatok mással járulnak hozzá a haza védelméhez, mások boldogulásához, biztonságához, úgy a különböző hatóságok, a rendőrök, a bírák, a tűzoltók, a mentők is mások boldogulásához, biztonságához járulnak hozzá, itt is csak az a különbség, hogy konkrétan miben és mivel, és mindegyikre szükség is van. Ha te úgy érzed, hogy nyomozóként több hasznára tudsz lenni másoknak, mint őrmesterként, akkor véleményem szerint nem csak lehetőséged, hanem – az eskü szellemiségének értelmében – kötelességed is az, hogy akkor nyomozóként álld meg a helyed tisztességgel.