Mi értelme ennek az egésznek, ha úgy sem úgy valósul meg, ahogy mindenki szeretné?

Van egy lány akivel fél éve megismerkedtem, eleinte tök jó volt mert hoztam a szokásos formám: poénkodás, kielemzés, utalgatások, mindenféle körmönfont beszéd. És nagyon jól elvoltunk így. Mindig ő keresett engem, így éreztem, hogy fontos vagyok neki. De elkövettem a végzetes hibát, ahogy telt az idő átestem a ló másik oldalára, megnyíltam neki és ez után fordulatot vett az egész, már nem tudtam úgy poénkodni, vagyis tudtam, de már nem esett olyan jól mint azelőtt, elkezdtem szánalmas mód féltékenykedni, annak ellenére, hogy tudom, hogy bízhatok benne, nem megy. Nem tudok megbízni senkiben, egyszerűen előttem van a kép, hogy (mivel barátkozós típus) lefekszik valakivel vagy mit tudom én.

Egyébként ha össze is jönne, akkor is lenne még 1 csomó dolog (életfelfogás, vallás) ami akadályozna, ráadásul azt sem tudom mi fán terem 1 párkapcsolat.

Ez most csak a példa része volt a dolognak. Tehát a kérdésem annyi, hogy: Miért? Miért kell párkapcsolatokba bonyolódni? Ez rémálom, sokkal jobban éreztem magam amikor még a féltékenység érzése nélkül szabadon szórakozhattam (nem nagyon járok sehová, de még így is jobban éreztem magam)

Egyszóval nem értem az embereket, hogy miért jó nekik ez, hiszen ott van mindig az az érzés, hogy nincs meg benned valami ami neki kell, ezért melletted másokkal is találkozgat. Biztos bennem van a hiba, de ha választanom kell aközött, hogy néha magányosnak érzem magam, vagy aközt, hogy bármikor és bárhol egyedül vagyok rám tör a féltékenység, akkor az elsőt választom.

Várom a véleményeket vagy tapasztalatokat, ezen az oldalon elvileg sokan írnak. :)