Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Hogyan osszam be az időmet,...

Hogyan osszam be az időmet, hogy elkerüljem a begolyózást?

Figyelt kérdés

Idén érettségizem és már teljes gőzerővel készülök is rá. De egyszerűen kezdem úgy érezni már most hogy össze fogok egyszerűen roppanni a sok dolog között: az egy dolog, hogy megpróbálom megírni a tételeket, de még ott van a suliba való sima készülés, és a tanáraim megállás nélkül dogát íratnak, emellett ott vannak azok a tantárgyak, amik ugye nem érettségi tantárgyak, de persze arra is kell készülni (ilyen például a filozófia, ami egyébként kikészít, de a tanár kőkeményen feleltet és nem nagyon zavarja, hogy a többségnek már erre nincs energiája). 3 db előkészítőre járok, hétvégém már nincsen, mindennap megyek valahová. Megpróbálok felkészülni még egy angol nyelvvizsgára is.

Na, igazából a nagy problémám az, hogy ezt talán még bele tudnám zúdítani az időrendembe, de már hetek óta nem tudtam elmenni egy kicsit mozogni vagy edzésre. Ráadásul mivel ideges vagyok meg unom is néha magamat tanulás közben megállás nélkül zabálok és így 2 kg-t már felvettem és egy kis guruló zsírcsomag vagyok (nem voltam soha sovány alkat, de azért ez már sok). Teljesen ki vagyok ettől, már néha az utcán is csak úgy spontán futkosok, mert annyira hiányzik, hogy valamit csináljak (azért tegyük hozzá, hogy nem vagyok sportos alkat, csak szeretem néha így levezetni a stresszt). Teljesen ki vagyok és ehhez még párosul a szorongás, hogy valamit nem fogok tudni és elrontom az érettségit és mehetek a levesbe. Szóval valaki tudna valamit mondani a saját tapasztalatai alapján hogyan éljem túl ezt a rémes időszakot, mert kezdek megőrülni egy kicsit.



2013. febr. 6. 19:12
 1/2 anonim ***** válasza:
Nem a kérdésre válasz, de plusz 2 kg-tól nem leszel guruló zsírtömeg. +2 kg az még szinte semmi.
2013. febr. 7. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Ja, de ez még csak 2 kg, aztán lesz belőle 4 és így tovább és így tovább, amíg nem találom magamat gyomor-bypass műtéten!
2013. febr. 10. 08:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!