Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Lenne értelme a színészkedésne...

Noncsicat kérdése:

Lenne értelme a színészkedésnek, vagy nézzek szét valahol máshol?

Figyelt kérdés
Most kezdtem a 9. osztályt jogi-kommunikációs szakon. Már elég régóta foglalkoztat a színészkedés és a színházasdi, de mindig lebeszéltem magamat. Gondolkodtam azon, hogy ilyen középiskolába menjek, de végül úgy voltam vele, úgy sem lesz belőle semmi. Most egyre többet járok színházba, és egyre jobban foglalkoztat újra ez az egész. Mikor kisebb voltam egyszer játszottam főszerepet egy aprócska sulis darabba, amit nagyon élveztem, valamint prózamondó versenyen is részt vettem (országos 2. lettem). Azt mondják jó az orgánumom, könnyen tanulok verset és összefüggő szövegeket is. Régen játszottam hangszeren, szóval van némi szolfézs tapasztalatom. Olvasgattam a felvételikről, és úgy gondolom, teljesíteni tudnám őket, hogyha már most elkezdek felkészülni rá. Anyukám azt mondta támogat, de aztán este mégis elmondta, hogy szerinte nem kerülnék be, mert nincs semmi tapasztalatom, és ilyen főiskolákra olyanok mennek, akiknek valami felmenőjük színész volt, és ezért könnyebb is a bejutás számukra (vagy baba koruk óta színitanodába járnak). Arra gondoltam, talán elkezdenék gitározni, és egy ének tanárnak is kérném a segítségét, hogy jó helyen legyenek a hangok. Én igazából a tánctól félek (keringők, tangó, slow fox, csárdás, cha-cha-cha alapjai megvannak) mert nem vagyok valami spárgázgatós, állásból hídba lemenő lány. Nagyon kéne a segítségetek. Szerintetek sem lennék egy ilyen felsőoktatási intézménybe való? Egyébként magasnak sem vagyok valami magas, 163 centi körül vagyok. (Remélem nem lett nagyon össze vissza a monológom)
2016. márc. 5. 08:54
 1/2 anonim ***** válasza:
Legyen egy normális szakmád,mellette/utána is lehetsz csepürágó.
2016. márc. 5. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Azt csináld, amit szívből tudsz csinálni. Minden más csak elpazarolt idő.
2016. jún. 17. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!