Ilyenkor mi van?

Van egy srác. Az unokatestvérem legjobb barátja kiskorom óta.Most legyen T. Nem fektettem nagy érdeklődést iránta soha. Rendszeresen láttam, találjiztunk 12 éves koromig, aztán elköltöztem egy másik városba. Persze mikor meglátogattam a rokonokat, akkor mindig láttam. 15 évesen visszaköltöztem. Majd 6 hónapja lett egy kapcsolatom. 3 hónaposak voltunk l, amikor a barátom legjobb barátjának a barátnőjével elmentünk bulizni. Ott T. odajött hozzám beszélgetni. Furcsa érzés vett, akkor hatalmába, de elnyomtam magamban. Most második here, hogy barátommal szünetelünk. Ebben sok minden közre játszott. Leginkább az, hogy szarkasztikus személyiség. Most vissza akar kapni, de én nem szeretnék visszamenni hozzá. Bár ez nagyon nehéz, hiszem eléggé lelkis vagyok. A lényeg az, hogy a nagymamámmal rendszeresen T. munka helyénél megyünk el és többnyire ilyenkor kint van a munkahelye elött cigizni. Mindig köszönünk egymásnak. Ilyenkor elmosolyodom. Azok a szemek ahwww. Na mindegy. Kb.egy hónapja a bátyjával beköltöztek a szomszédba. Így szinte minden nap láton. Probálim elkerülni, mert félék, hogy a végén beleszeretek. Az meg 100%, hogy én nem kellenék neki. Meg amúgy is van barátom akivel már 2 hónapja probálok szakítani, de nem hadja. Ha vele maradok a pszihiátrián kötök ki. De miért nézek így T-re? Nem akarok. A barátommal se tudok szakitani. Mikor lesz már ennek vége? Mit csináljak? Félek...