Miért furcsálják, és néznek rám ferde szemmel, hogy egyedül élek?

Úgy értem elmúltam 29F éves.A megtakarított pénzemből + hitel segítségével, vettem egy kis házat egy faluban a munkahelyemtől 28 km-re.

Vágytam már rá,hogy önálló legyek,és 30 éves korom előtt mindenképp el akartam költözni a szülői házból.

És valamiért se a családtagjaim se barátaim/kollégáim nem akarják azt megérteni,hogy oké nincs barátnőm,mennyasszonyom,

feleségem vagy gyerekeim,de attól még szeretnék a magam ura lenni.

Mindenki azt mondta eddig,hogy majd magányos leszel,hogy unatkozni fogsz abban a házban.

Őszintén eddig esélyem sem volt rá,rengeteget dolgozok + ez egy régi ház azért, tehát mindig van mit csinálni rajta.

Ráadásul ez egy sarokteleken van közvetlen szomszédaim nem nagyon vannak így ha akarnék akkor hajnalban is fúrhatnák kalapálhatnák senkit se zavar.

Ez olyan érthetetlen dolog,vagy csak akkor érdemes elköltözni otthonról,ha már kapcsolatban vagyok?