Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Humor » Segítség! Mit tegyünk?

Segítség! Mit tegyünk?

Figyelt kérdés
Egyik nap éppen otthon ültem, amikor csengettek. Lementem, kinyitottam az ajtót, és ott állta a kapuban John Lennon, és furcsa, ijedt kifejezéssel az arcán elkezdett hadonászni, hogy menjek oda. Odamentem. Azt mondta, hogy segítsek őt elbújtatni, mert üldözi egy kis hatkezű indián gyerek, és le akarja lőni a nyilával. Nem hittem neki, de akkor is beengedtem, mert ugyebár ő volt John Lennon. Bevezettem az előszobába, és mondtam neki, hogy vegye le a cipőjét, mert nem akarom, hogy összedzsuvázza a szőnyeget. Erre azt mondta, hogy a lába be van kötve, mert az indián kölyök már meglőtte őt. Ezért nem akarta levenni. Én erősködtem, hogy vegye le, mert ha a szüleim hazajönnek Honululuból, akkor le fognak cseszni, és hülyének fognak nézni, ha azt mondom, John Lennon koszolta össze a szőnyeget. Erre levette, rögtön le is esett a laza kötés, és ömlött a vére. Tiszta vér lett a szőnyeg. Szaladtam, és elkezdtem újra bekötözni, amikor hirtelen kopogtatott valaki az ablakon. Gondoltam biztos átmászott a kerítésen, és úgy került a kertbe. Odamentem, hogy megnézzem ki az. Michael York volt kb 30 évesen. Mondom mi??? Michael York már több, mint 70 éves! Ekkor eszméltem rá, hogy John Lennon már rég halott. Hirtelen nekirohantam a falnak, hátha felébredek. De még csak el sem ájultam. Összeszedtem a gondolataimat, és máris nyitottam az ablakot Michael Yorknak. Bemászott, és megköszönte, hogy beengedtem. Megkérdeztem, mi járatba, erre azt felelte, hogy üldözi őt egy hatkezű indián kölyök, és le akarja lőni a nyilával. Hárman leültünk, hogy megbeszéljük a stratégiát, hogy mit csináljunk, amikor ideér az indián kölyök. Ekkor egy vérfagyasztó, rekedt ordítást hallottunk, ami nagyon ismerős volt. Három felé mentünk, hogy megtaláljuk a hang forrását, és mind a hárman beleütköztünk a Green Day egy-egy tagjába. Ez természetesen csak akkor derült ki, amikor bementünk, oldalunkon a tagokkal a nappaliba. Megkérdeztük a Green Dayt, hogy a hatkezű indián kölyök üldözi-e őket, azt mondták igen, és megkérdezték, honnan tudjuk, utána elmondták, hogy az ordítás Billietől származott, mert seggbelőtte az indián gyerek. Ekkor vettük csak észre, hogy egy nyíl áll ki belőle. Megvizsgáltuk a hátsóját (nem volt ellenemre^^), és kiszedtük. Ekkor gyors dörömbölést hallottunk az ajtón, mintha az eső verné a tetőt, csak hangosabban. Tudtuk, hogy az indián kölyök. Még utoljára körbeálltunk, és átbeszéltük a tervet immár hatan. A terv az volt, hogy egy nagy vaslap mögé állunk (amit korábban már behoztunk a sufniból), és azzal védjük magunkat, és amikor odaérünk az indiángyerekhez, ráborítjuk, és ráülünk. Tehát elindultunk a vaslappal, de amikor az odaértünk a kölyökhöz, az mind a hat kezével a lap mögé nyúlt, és megfogta mindegyikőnket egy-egy kezével. Most a fából készített ketrecében csücsülünk (ami mellesleg mindössze 2 négyzetméteres), és írjuk ezt a kérdést, miközben az indián gyerek a hűtőt rámolja ki. Mit tegyünk? Hogyan jussunk ki, és ejtsük csapdába az indián kölyköt? A válaszokat előre is köszi :)

2014. febr. 10. 12:58
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Mennyi kaja van a hűtőben? Gondolom, a szüleid hagytak neked eleget, amikor elutaztak Honoluluba. Reménykedjetek, hogy ha az indián kölyök telekajálja magát, akkor elálmosodik és ledől aludni. Akkor próbáljatok meg kitüörni a faketrecből, és lepjétek meg! Van nálatok valami célszerszám?
2014. febr. 10. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Hát a telefonom nálam van, a vas lapot, viszont szintén megette az indián gyerek...elég nagy kakiban vagyunk :/
2014. febr. 10. 16:18
 3/16 anonim ***** válasza:
Telefonra telepítsd a "lézeres fafűrész" alkalmazást, gyorsan!
2014. febr. 10. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
letöltöttem és sikerült átvágnom a ketrecet, de az indiángyerek elkezdett ránk lőni, és most a kanapé mögött kuporgunk...hogy kaphatnánk el?
2014. febr. 10. 16:40
 5/16 anonim ***** válasza:
Énekeljetek hangosan és leszárad 4 keze és törjetek ki a ketrecből esetek neki es amikor már anyira meg veretétek hogy mozdulni semm bír húzd a hűtő elé és mond ezt : sz*pdle a hatágú törpe f***d !!! És aztán döltsd rá a hűtőt !!
2014. febr. 10. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Attól félek ez lehetetlen, mert túl szépen éneklünk...de azért egy próbát megér :)
2014. febr. 10. 17:02
 7/16 anonim ***** válasza:

várjál ne tedd!!!! utána néztem és a hat karú indiánoknak ha hamisan énekelnek akkor a levált négy kar helyére nyolc nő, ráadásul átmutálódik egy rusnya démonná!!!

valami hasonlóvá:

[link]

2014. febr. 10. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

bocs rossz kép:

[link]

2014. febr. 10. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Sajnos már késő! Viszont láttam a második képeden a nappaliban lévő szörnyet! :(( Most bebújtunk a kertben lévő gödörbe, ahol a vízóra van, és magunkra húztuk a rajta lévő tetőt. Állandóan azon dörömböl, a hűtőben meg nem maradt semmi ://
2014. febr. 11. 10:03
 10/16 anonim ***** válasza:
Küldjem a vízóra leolvasót? Van nála egy nagy vasbot, hátha le tudja csapni...
2014. febr. 11. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!