Utalom magam, de nagyon. Mit tegyek?

Bocsi, hogy nem irok ekezeteket, telefonrol vagyok, tudom, hogy ott is lehet ekezeteket irni, csak ssokkal tobb idobe telik.

Na szoval.

Nem is tudom, hol kezdjem, mivel nem tudom, hogy pontosan hol kezdodott...talan 14 eves koromban. Sosem voltam egy nagyszaju gyerek, altalanosban volt par jo baratom, veluk elvoltam, orakon jol viselkedtem, soha egy beirasom nem volt, tanarok szerettek stb... De aztan jott a kozepsuli. Ugy volt, hogy egy osztalyba kerulok a legjobb baratommal, de bizonyos okok miatt ez nem jott ossze. Bekerultem egy teljesen imseretlen osztalyba. Csendes gyerekkent persze kineztek maguknak a tobbiek es hat nem eleg, hogy csendes voltam, a kinezetem sem volt valami fenyes. Mar az elso heten volt egy srac, aki elkezdett piszkalni, de ezek csak kisebb szobeli bantalmazasok voltak, meg elviseltem. De aztan, ahogy haladt a tanev, ugy kezdett egyre jobban eldurvulni, bantott fizikailag is, megalazott masok elott, meg olyanok elott is, akiket ismertem korabbrol es ez meg rosszabbul esett. Persze itthon nem mondtam egy szot sem, mennyire szegyelltek szerintem a szuleim, hogy a gyerekuk nem tudja magat megvedni. Legrosszabb talan az volt, mikor a lany, aki nagyon tetszett(bar tudtam hogy semmi eselyem nala) odajott csak ugy szunetben es lekevert 2 pofont, az egesz folyoso rajtam rohogott. Alig birtam ki ezt a tanevet, folyton azon gondolkoztam, hogy ongyilkos leszek, en ezt nem birom. De aztan szerencsere tuleletem...de ugy erzem ez a tanev teljesen megvaltozatott mindent. Nem voltak mar barataim, akik korabban azok voltak, azokkal is megszakadt minden kapcsolatom, nem akartam veluk talalkozni tobbe. Feltem, hogy ok is megalazbanak csak vagy valami ilyesmi. Teljesen zarkozott lettem, nem mentem itthonrol semerre.kovetkezo 2 tanevet mar masik osztalyban toltottem. De nem sikerult itt sem beilleszkednem. Ugyan itt mar nem bantottak, megis ugy ereztem, hogy itt mindenki undorodik tolem, nem jonnek a kozelembe sem szivesen, pedig amugy nem voltam budos vagy ilyesmi, csak mar minden emberrol ugy ereztem, hogy bennem csak azt latja, hogy egy nyomorek vagyok, akivel jobb nem torodni. Eltelt ez a 2 ev. Elhataroztam, hogy valtoztatok a kulsomon, mert ez igy nem mehet tovabb. Divatos hajat vagattam, divatos ruhakba kezdtem el oltozni, es vezna gyerekbol egy kicsit sportosabb alakot sikerult elernem. Ugy ereztem, ez majd meghozza a valtozast. De sajnos a kulsom hiaba valtozott, belul ugyanolyan maradtam. Nem bizom az emberekben, nem szivesen megyek mar sehova itthonrol. Lanyokkal szoba se merek allni, meg rajuk nezni sem nagyon merek, pedig az egyetlen internetes baratom szerint lenne naluk eselyem. De en teljesen elvesztettem mar minden onbizalmamat, ingerlekeny lettem es semmilyen erzelmet nem tudok mar kimutatni, pedig amugy vannak, csak mar annyira felek mindentol, hogy ezeket kimutatni lehetetlennek erzem. Meg egy boltba sem merek mar bemenni, mert felek, hogy mindenki engem nez, undorodnak tolem. Velemenyemet mar a szuleimnek sem mondom el semmirol, mert ugy erzem, hogy az en velemenyem nem erdekel senkit. Nem is nagyon megyek szivesen a tarsasagukba sem a szuleimnek, mert ugy erzem, hogy jobban orulnenek, ha nem is latnanak, pedig amugy elmondasuk szerint szeretnek, de szerintem ezt csak azert mondjak, mert a gyerekuk vagyok...mit lehetne bennem szeretni? Sokszor ugyerzem, sokkal jobb lenne meghalni, mindenkinek jobb lenne, foleg nekem. 20 eves vagyok, fiu. Nem mondanam magam ferfinak, mert azok nem igy viselkednek. Elvegeztem a kozepiskolat. Mehetnek tovabbtanulni, vagy dolgozni, de nem tudom, hogy mit akarok. Soha nem is tudtam es annyira nem is erdekel, hogy mi lesz velem. Nem erdekel mar nagyjabol semmi sem, ennel szerintem mar sosem lesz jobb.