Igénylem az egyedüllétet, mégis hamar elrontja a kedvem?

Régen napokig elvoltam egyedül, kellett is ahhoz, hogy energiám legyen a társalgásokhoz, egyszerűen imádtam otthon filmezni, olvasni vagy épp alkotni (írni, rajzolni). Viszont 1-2 éve ez megváltozott, introvertált lévén még mindig igénylem a nyugodt órákat, viszont ha úgy adódik hogy van egy teljesen szabad hétvégém otthon, amikor alig lenne dolgom és végre azt csinálhatnék amit akarok, akkor az első pár órában még elvagyok, aztán nagyon hamar jelentkeznek a negatív gondolatok, nyomott hangulattal társulva. Ilyenkor én vagyok az, aki programokat szervez, vagy csak felhívom a barátaimat minden ok nélkül, mert különben a nap végére teljesen elmenne az életkedvem. Valami baj van velem, vagy csak korral jár hogy jobban igénylem a társaságot? Arra is gondoltam hogy olyan rég voltam már huzamosabb ideig "összezárva magammal", hogy már nem is ismerem teljesen önmagamat, és kéne egy egyedül kirándulós, esetleg meditálgatós időszak, hogy ismét tudjam élvezni a saját társaságomat. Talán még az alkotási vágy is visszatérne.:) Más is érzett már így?