Túl érzékeny vagyok és gyerekes vagy ez érthető?

Egy bizonyos sorozat elég nagy hatással van/volt rám és néha már nem tudom, én vagyok-e túl érzékeny vagy ez normális.

Szóval a Fatmagül című sorozatról van szó. Aki nem ismeri, annak elmondom: a sztori alapja, hogy Fatmagült hárman megerőszakolják, aztán kényszerházasságot köt, a sorozat bemutatja, hogy próbál új életet kezdeni, hogy viseli a fájdalmat. Mikor épp azt a részt adták amiben a nemi erőszak volt, akkor teljesen véletlen volt hogy épp akkor kapcsoltam be a tévét, akkor nem néztem rendesen végig de néha-néha odakattintottam. Utána még pár részt így néztem, aztán egyáltalán nem és egy idő után meg folyamatosan néztem. A lényeg, hogy nagyon szimpatikus lett a főszereplő és az egész történet mert (annak ellenére hogy én szerencsére nem éltem át nemi erőszakot) erőt adott nekem, azt mutatta, hogy nem kell feladni, hogy próbálkozni kell, hogy merni kell túljutni a problémákon. Bár voltak olyan mozzanatok benne amik majdnem ugyanúgy velem is megtörténtek de ez már részletkérdés. Többször el is sírtam magam mikor néztem és valami megható dolog történt de ma például miután megnéztem, akkor sem tudtam elfelejteni, feküdtem az ágyon és pityeregtem. Azt nem is tudtam pontosan, hogy mi bajom de ezzel kapcsolatban volt olyan furcsa a hangulatom. Valahogy ez a sorozat nekem nemcsak szórakozás hanem életem egy nehéz időszakán segít át és azt hiszem sosem fogom elfelejteni, szerintem még egy év múlva sem. Számomra összekapcsolódott életemnek ezzel az időszakával.

Most velem nem stimmel valami, túl érzékeny vagyok vagy ez még elfogadható? Más sorozatot is nézek de azokat megnézem és ennyi, utána nem foglalkoztat, ezen meg többször sírok.

Az is lehetséges, hogy köze van ennek ahhoz, hogy nagyon hasonló életkorban vagyok mint a főszereplő és úgy érzem, nekem is olyan sok időbe telik a boldogság mint neki. Meg a családja nem túl szerencsés de amúgy a tágabb környezetében meg hozzá képest mindenkinek apró problémái vannak, egész boldogok. Ő meg szenved egyedül. Valami ilyesmi van velem is, nagyon gyakran ezt érzem. Plusz: én is olyan helyzetekbe kerülök sokszor amit nem tudok befolyásolni de megtörténik és nem rajtam múlik, hogyan alakul. (Neki ilyen a nemi erőszak és a házasság amire kényszerítik, hogy milyen a családja, nekem is vannak nem befolyásolható dolgaim amik hatnak rám de én nem tudom befolyásolni)

Forduljak pszichológushoz vagy teljesen normális vagyok?

Nem sírok miatta minden nap és egész nap, azért erről nincs szó de már többször volt rá példa.