Mit gondoltok az öngyilkosságról? Volt már kísérletetek?

Egy közeli hozzátartozóm nem egyszer próbálkozott vele... sosem gondolkoztam rajta, hogy vajon miért tehette vagy egyéb. Valahogy olyan "normálisnak" tűnt. Bár lehet csak azért, mert rettentő fiatal voltam még akkor.

Aztán, ahogyan felnőttem, rájöttem egy s másra. Nem ítélem el őket, egyáltalán nem. Arra, hogy valakinek legyen mersze kiontania a saját életét hatalmas bátorság kell. És ha jobban belegondolok, akkor azért teszik ezt, mert megunták az életet, azt, amit a sors eléjük sodort. De annak, hogy valaki öngyilkos legyen, nyomós oknak kell történnie. Bántalmazzák akár lelkileg, akár testileg. Bármiféle traumát, halál esetet élt át. Ahány ember, annyi ok. Tisztán ezt, azt hiszem sosem láthatjuk így kívülállóként. Sajnálom azt, hogy van, aki ehhez folyamodik, és hogy ezek az emberek valószínűleg rettentő sok fájdalmat cipeltek/cipelnek magukban. De ha valaki elhatározásra jut egy ilyen komoly dologban, sajnos nem igen tudjuk megváltoztatni a véleményét erről.

Ezért szembe kell mennünk és figyelnünk kell, hogyan viselkedünk a másik emberrel. Mert egy apró, nem fontos szó, mondat is lehet a 'csomag' része.

Azért előtte érdemes megpróbálni minden mást, ami csak legális.

Bárkit kérdezhetsz és bárkitől kérhetsz segítséget.

Olyat is, amit sose gondolnál, hogy beválik.

Az se kell érdekeljen, hogy ki mit szól hozzá.

Végül is veszíteni valód nincs, igaz?

Nekem volt több is. Szerintem a legnagyobb bátorság kell hozzá.

Viszont az a helyet hogy másfelől - csak menekülés. Nem oldódik meg tőle semmi..

5-ös vagyok.

Nekem amúgy 2x volt hogy megpróbálkoztam ilyesmivel.

Az egyik esetben hajléktalan voltam, és napok óta semmit sem tudtam enni. Sajnos nagyon szár amikor kint kell aludni romos épületekben a kemény mínuszokban, és a továbblépésre nem sok remény van. Volt hogy napokig nem ittam semmit, és abban reménykedtem hogy kb szomjan fogok halni. Viszont hallucinálni kezdtem, és egy még nagyobb tébollyá vált az egész. (Azt nem részletezem hogy akartam aztán ennek véget vetni.)

A másik eset akkor volt amikor jó 5 évvel ezelőtt sikerült kialakítanom végre egy párkapcsolatot. Életemben először úgy éreztem hogy fontos vagyok, és hogy igazán élek. Csakhogy amilyen jó is volt ez amíg tartott.., fél év után vége lett - és megkezdődött a "zuhanás". Azt hittem elbaszcsiztam életem legnagyobb lehetőségét, és már akkor jól láttam azt hogy nem valószínű hogy többé lesz újabb párkapcsolatom. Itt elmenetem a végéig, és tényleg majdnem meghaltam. Viszont az utolsó pillanatban észre vettem hogy ez végül is - csak az önmagam elől futásról szól. Arról hogy nem vagyok hajlandó semmit sem tenni azért hogy jobb legyen az életem - és kívülről várom továbbra is a megoldást. Hogy azért nem lesz több kapcsolatom, mert ilyen egy nagy szerencsecsomag vagyok. Tehát hogy az én hibám az hogy nem keresem a lehetséges megoldásokat az életemben... Így ezek után tudtam elfogadni önmagam. Viszont akkor azt is éreztem hogy majdnem vége lett, és ha így lett volna - akkor most is esélytelen lenne bármilyen változtatás.

Azóta nem akarom kinyiffantani magam. Viszont ha megint lecsúsznák, vagy kilátástalan helyzetbe kerülnék - akkor lehet újragondolnám az egészet.

Igen. Köszönöm. Most épp elég jók a körülményeim ;)

Bár azért még lenne mit változtatnom önmagamon - az életemen.

(Csak gondoltam leírom hogy velem hogy történtek ezek a dolgok..)