Merjek lépni? Szülőktől érdemes lelépni, ha egyáltalán nem tudok kijönni velük?

19 évesen azt érzem minden reggel, hogy értelmetlen felkelnem, hogy megint egy olyan nap lesz, amelyben csak szenvedni fogok, görcsölök,stresszelek.

Igen, ilyen az életem jelenleg. Szüleimmel nulla a kapcsolatom, sosem volt egy gyerek-szülő kapcsolat. Bátyámmal dettó. Az évek során kialakult bennem a depresszió, félek sokszor az emberektől, kiskoromban sok negatív élményt éltem át. Sokszor azt érzem, hogy csak fognám a cuccaimat s mennék. Nem tudom hova, csakhogy szabaduljak ettől az egész közegtől. Minnél messzebbre. Hagynám a jelenlegi átmeneti melómat, amelyet nem szeretek, de ugye rám lett erőltetve, merthogy nem vagyok már iskolás.( persze a fizetésnek van hogy a 70-80%a a családi kasszába kerül). Kb 8os lehettem amikor teljesen lemondtam mindenről. Hagytam hogy a szüleim döntsenek felettem.(mondjuk addig is így volt, de akkor még próbáltam ellenállni) A tanárok tanácsainak ellenére nem mentem egy közepes jó vagy éppen egy jó középiskolába, hanem a hozzánk fekvő legközelebbibe és a környéken a leggyengébbe egy olyan szakra ami egyáltalán nem én vagyok. Ha felszólaltam( még 8o.előtt akkor jött a "míg az én házamban laksz, azt csinálod amit én mondok" , "ha nem tetszik, lehet menni" szövegek). Apám alkoholista, kitették a munkahelyéről , jelenleg betegnyugdíjas, anyám sokáig nem dolgozott, nem éltünk valami fényesen. Persze a cigarettára és az alkoholra mindig kikerült a pénz. Én kiskoromban már felfogtam mindent: mikor veszekedtek hangosan, mikor hiányoztam az osztalykirandulasokrol, mikor nem tudtam rendszeresen suliba járni mert nem volt pénzem buszra. Nagy nehezen letettem idén az érettségit. Vért izzadtam érte. Mindeközben kimaradtam minden fiatalos programból, nem mentem bulizni, kerültem a társaságot, antiszociálissá, depresszióssá váltam. Teljesen magamba fordultam, utáltam magam, nem tudtam elfogadni önmagam. Magamat kezdtem okolni, hogy tényleg egy semmirekellő vagyok, hogy nem értek semmihez, hogy egy életképtelen vagyok.

Én nem akarok így, ilyen körülmények között, még egy karácsonyt eltölteni. Váltani akarok. Ha egy nap csak egyszer tudok majd enni, úgy is jobban megéri nekem, minthogy ebben a közegben éljek tovább. Minnél messzebbre mennék tőlük. Ha elbukok, úgy bukjak el, hogy legalább megpróbáltam változtatni. Persze barátaim nincsenek, családtagokra nem számíthatok. Csak magamra. Legszivesebben a következő fizetésemből el mennek egy másik városba, és ha csak egy cellányi szobában is jobban meglennék. Nyugodtabban feküdnék és kelnék föl. Régen egyetemre kívánkoztam, persze az sem jött össze. Talán egyszer...váltanék, de egyáltalán nem tudom, hogy ez a legjobb döntés, vagy van-e más megoldás..