Ha 28 évesen megkeseredett, inkább pesszimista típusú ember vagyok, akkor nem valószínű, hogy egyszer egy igazán pozitív beállítódottságú ember leszek?

Rajtad múlik.

De szerintem a pesszimizmus nem baj, egészséges határon belül.

Tényleg csak rajtad múlik. A pozitív gondolkodást ugyanúgy meg lehet tanulni mint egy idegen nyelvet. Én olyan befordult voltam, hogy a legharcedzettebb pszichiáterek is lemondtak rólam. Megláttak és csak ennyit mondtak: Jajj, ez? Pff...:D

De én is meguntam a folytonos depizést, és változtattam a hozzáállásomon. Semmiképpen nem a szabópéterféle hurrá optimizmust preferálom, de a dolgok jó oldalát is képes vagyok meglátni és értékelni.

Én 28 évesen egy megkeseredett, hirtelen haragú, időnként rosszindulatú, világra haragvó, panaszkodó ember voltam. Akkor lett végképp elegem az egész életemből.

Mára egy optimista szemléletű, abszolút nyugodt, másokat értékelő valakivé váltam.

Egyrész változtattam az életemen, felvállalva a kockázatot, másrészt nagyon sokat dolgoztam magamon, és apránként rájöttem, hogy a világ valójában olyan, amilyennek én akarom látni. És saját magamnak ártok vele, ha az ellenségemnek tekintem.