Hogyan tudnék kevésbé törődni azzal, hogy mit gondolnak mások?
(Előre jelzem, hogy ez most elég hosszú lesz és nagyjából életem minden problémáját leírom ahhoz, hogy akik tanácsot adnának megértsék a dolgokat, szóval aki nem bírja az ilyeneket annak jobb, ha most tovább lapoz.)
Igazából egész életemben sokat törődtem azzal, hogy mások mint gondolnak rólam, mindig is egy érzékeny személyiség voltam, könnyen magamra veszem a dolgokat és nagyon lelkiismeretes vagyok. Már próbáltam tenni ellene, de egyszerűen nem tudok változni, túlságosan törődöm mások véleményével. Nem azért írom ezt ki, hogy sajnáltassam magamat, csak tanácsot szeretnék kérni, hogy ti mit tennétek a helyemben, hogyan tudnék ezen változtatni? Ugyanis sose volt valami nagy önbizalmam, magammal szemben mindig is hatalmas elvárásaim voltak. Ez mind viselkedésben, teljesítményben és kinézetben is megnyilvánul. Csak hogy írjak egy-egy példát is: olyan szinten félek, hogy mit gondolnak rólam mások, hogy például az utcán ha jönnek szembe emberek, abbahagyom a mondandómat, és csak azután folytatom miután hallótávolságon kívülre érnek. Meg például mások előtt utálok veszekedni, vagy azt ha mondjuk a szüleim megszidnak. Ez lehet hogy amiatt is van, mert sosem kedveltem a figyelem középpontjában lenni, introvertált is vagyok egyben. A maximalizmusom se segít, amit szintén nem tudok elengedni (pedig nagyon szívesen megtenném), a suliban mindig 100%-ot igyekszem nyújtani, nem elégszem meg rosszabb jegyekkel, és órákon rettegek, hogy felszólítanak, mert félek, hogy rosszul válaszolok és azt fogják majd mások gondolni, hogy buta vagyok. Egyébként ezzel a sulis dologgal nem vagyok egyedül, az összes osztálytársam így érez, mert az iskola elég nagy elvárásokat hárít ránk. De most nem ez a lényeg.
A külsőmmel pedig sosem voltam elégedett, mondjuk szerencsére nem az arcommal van bajom, hanem az alakommal és a súlyommal. Viszont nem tudom elkezdeni a fogyókúrázást és a sportolást, mert egyedül nem értek hozzá, viszont segítséget kérni nem merek, vagy ha a családomnak kijelenteném, hogy mostantól fogyózom, azzal elismerném, hogy kövérnek érzem magam, amit nem bírnék, mert azt akarom, hogy mások vékonynak lássanak, még ha ez nincs is így. Az sem segít, hogy a körülöttem lévők nagy része konkrétan csontkollekció, és az internet is azt sugározza, hogy a vékony, már-már anorexiás testalkat az ideális, aminek rengetegen hisznek.
Egy szóval minden problémám ebből eredeztet, hogy túlságosan törődöm mások véleményével. Nem véletlen, hogy egy anonim oldalon kérek tanácsot.:(
Valószínűleg az sokat segítene, ha megszeretném önmagam, viszont baromi nehéz belevágni az életmódváltásba, úgyhogy jelenleg egy helyben toporgok. Lehet az lenne a legegyszerűbb, ha erőt vennék magamon és elmondanám a szüleimnek, hogy mostantól fogyózni szeretnék, és ha végre elérném azt az alakot vagy súlyt, ami számomra tetszik, akkor nagyobb önbizalmam lenne. De jelenleg még ennyit se merek megtenni, úgyhogy egy ördögi körben ragadtam. Tudnátok adni tanácsot? Egy kis bátorítás is lehet, hogy rám férne.😅
Ezen kívül egyébként minden más rendben van az életemben, és alapvetően egy pozitív embernek mondanám magam, szóval most csak a dolgok rossz oldalát írtam le ami így durván hangozhat.
Köszönöm aki végigolvasta!
válasza:"[...] ha a családomnak kijelenteném, hogy mostantól fogyózom, azzal elismerném, hogy kövérnek érzem magam, amit nem bírnék, mert azt akarom, hogy mások vékonynak lássanak, még ha ez nincs is így."
- Pardon? Ha valóban túlsúlyos vagy, akkor - ha kimondod, ha nem - az látszik. Ez nem belső, lelki dolog, mikor az ember "erősnek mutatja magát".
#2 tudom, rosszul fogalmaztam. Nem szeretném beismerni, mert akkor rájönnek, hogy önbizalomhiányos vagyok.
#1 a pszichológus az utolsó dolog, amit igénybe vennék, de azért köszi a tippet, ha nincs más megoldás lehet az lesz.
válasza:Számomra két lényeges dolgot nem írtál meg:
- fiú vagy, vagy leány,
- milyen a magasságod és a testsúlyod?
Ha pszichológushoz nem akarsz menni, akkor azt javaslom, hogy nézd vagy barátkozz olyannal, amilyen jellemű akarnál lenni. tehát olyannal, aki merész, meghallgatja, de nem sokat ad mások véleményére, de még a társaság nem veti ki őt magából azért, mert pökhendinek, beképzeltnek tartaná.
Milyen volt a gyerekkorod? Sokat elvártak tőled a szüleid? Mindig megszidtak, netán megbüntettek, ha négyest hoztál haza a suliból? Mindig fegyelmezettnek kellett lenned? Sokszor szóvá tették, mit ne csinálj, ill. hogyan csináld? Netán azt is kijelentették többször, hogy ügyetlen vagy, aki nem fog boldogulni az életben? Ha ezekre többségében "igen" a válaszod, akkor megvan a bajaid forrása. Te neveld így a gyerekeidet. Nehogy félreértsd, nem azt állítom, hogy Téged így neveltek, hanem csak érdeklődöm, hogy így neveltek-e.
Erről még írhatnál többet.
válasza:"pszichológus az utolsó dolog, amit igénybe vennék [...].
Így ismeretlenül nemigen fogunk tudni mást ajánlani. Több hasonló kérdés van már az oldalon, az általános válaszok a pszichológus és az üres támogatás. "Minden rendben lesz, szép vagy és vékony..."
válasza:Sajnálom, hogy elzárkózol az egyetlen igazoltan működő megoldástól. De ha valami szupertrükkre vágysz, csak az idődet vesztegeted. Akinek nincs tapasztalata a témában, simán benyom ilyen kliséket, hogy találj hobbit, örülj az életnek, nézz motivációs videókat stb. Aztán öt év múlva még mélyebben leszel, mert csinálod ezeket, de hiába, a problémád nemhogy eltűnne, de még nő is, hiszen kezeletlenül marad.
Az, hogy nincs stabil önértékelésed, a szüleidnek, gyerekkorodnak köszönhető. Amíg ezt nem dolgozod fel egy profi segítővel, addig csak az marad, hogy a külvilág reakciói alapján próbálod belőni magad. Ahogy elkezdesz dolgozni rajta pszichoterápián, úgy fogsz lejönni szépen erről a mániádról, mert elkezd megszületni majd a saját, belülről fakadó identitásod, aminek erre nincs szüksége.
Sziasztok, köszönöm a válaszokat! #4 Lány vagyok, ha nem probléma a testsúlyom nem írnám le, de nem vagyok testképzavaros, erről biztosíthatlak:)
Pont ez a furcsa, hogy semmi ilyesmi nem történt, amiket leírtál. A szüleim mindig támogattak és sosem szabták meg, hogy mit és hogyan tegyek. Szerintem magamnak állítottam fel ezeket az elvárásokat, csak én gondolom úgy, hogy ha egy rosszabb jegyet hozok haza, akkor csalódni fognak bennem. De ez egyáltalán nem így van, nyilván nem arra buzdítanak, hogy ketteseket vigyek haza, de bármikor ha rosszabb eredményt értem el sose szidtak le, és többször mondták, hogy nem kell mindent tökéletesen megcsinálnom, ha becsúszik 1-1 rosszabb jegy ne törődjek vele. Igazából mindig úgy álltak ezekhez a dolgokhoz, hogy ha megtettem a tőlem telhetőt (tehát nem lustaságból nem készültem) akkor nem baj, hogy rosszabbul sikerülnek. Tehát nem hinném, hogy ők a forrásai ennek. Viszont abban már nem vagyok biztos, hogy nem-e az iskola áll emögött. Mint korábban írtam, elég magas elvárásokat állítanak elénk a tanáraink, különösen az osztályfőnököm, aki mindig arra hajt, hogy az ő osztálya legyen a legjobb az egész iskolában. Mindig is a suli körül forgott az életem, mindent ahhoz kötve csináltam vagy éppen nem csináltam. Lehet, hogy a mostani "barátaim" sincsenek túl jó hatással rám, legalábbis szerintem van 1-2 toxikus kapcsolatom amikből nem tudok kiszabadulni. Már így is többet írtam a kelleténél, de lényeg, hogy nem hinném, hogy a szüleim a hátterei ennek.
Egy kérdésem lenne még azokhoz, akik a pszichológust és ehhez hasonlókat ajánlották: még sosem voltam, és érdekelne, hogy konkrétan mi folyik ott, mi történik, ami miatt képesek rengeteg ember mentális állapotát helyre állítani? Elvégre ők is csak hétköznapi emberek, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami miatt hatnak az emberekre? Ha valaki pszichológushoz jár kénytelen magával és a gondjaival foglalkozni, aminek következtében ráébred dolgokra, vagy mégis mi az, ami segít ilyenkor az embereken? Tényleg érdekelne:)
Egyébként ha tudnátok bármilyen könyvet ajánlani ami segíthetne, nyitott vagyok arra is.
válasza:Ha elmész a pszichológushoz, megkérdezi miért mentél hozzá, mi a bajod. Erre ő feltesz kérdéseket, amikre még szüksége van ahhoz, hogy tanácsot adjon. Egyszerűbben: jobban bele akar látni a lelkedbe. Sok minden lehet, amit nem tartottál fontosnak elmondani neki, pedig erre még kíváncsi. Ezért szükséges több látogatás, tehát nem azért, hogy fizess meg fizess.
A titoktartás kötelezi őt és ha nagykorú valaki, akkor senkinek nem mondja el azt, amit hallott tőled. Vannak indokolt kivételek is.
Igazad van, a pszichológus is ember. Már többször leírtam, de megismétlem: egyszer a tévében pszichológusok beszélgettek a munkájukról. A riporter kérdésére, hogy a saját problémájukat önmaguk oldják-e meg vagy elmennek ők is pszichológushoz, egyöntetűen azt mondták, hogy igen - elmennek, ha kell. Ugyanis másnak tudnak segíteni, de néha az ember önmagának erre képtelen.
Egy természetgyógyász és reiki-szakértővel beszélgettem. Azt mondta, hogy hozzá is járnak pszichológusok terápiára. Egyiket megkérdezte, hogy ezt miért teszi. Azt válaszolta, hogy nagyon kimeríti őt a sok páciense, mert részükről csak a panasz meg a panasz, ő maga is beleéli magát a helyzetükbe, ezért van szüksége a reikisre.
Sokan azt hiszik, hogy egy beszélgetés csodákat tesz. Nem tesz, mert több beszélgetés kell. Sokan azt is mondják, hogy az csak hallgat meg hallgat. Igen, mert azt akarja tudni, hogy mi nyomja a lelked. Ha ezt nem tudja, nem tud tanácsolni sem semmit. Ezért kell a többb beszélgetés vele.
válasza:#8 A pszichológus nem "tanácsol" semmit, mert a lényegi munkát a kliense végzi azzal, hogy ráébred dolgokra és levonja a megfelelő következtetéseket. A pszichológus kérdésekkel próbálja terelni az illetőt a saját élete útvesztőiben. Ezért a terápia annak való, aki kész arra, hogy tegyen valamit az életéért, képes aktívan részt venni a terápiában, hajlandó szembenézni dolgokkal. A pszichoterápia a bátrak sportja.
Az ilyen típusú problémák abban a korban szoktak gyökerezni, amire nem emlékszünk. Vannak szülők, akik pl. már egy egyéves gyerekkel jól elvannak, de előtte nem tudnak vele mit kezdeni. Gondozzák fizikailag és ennyi. De már az is bekavar a felnőttkori stabilitásba, hogy megfelelően reagáltak-e egy újszülött igényeire vagy ignorálták azokat vagy mást adtak, pl. enni kért, de ehelyett tisztába tették stb. Szóval arra a korra nem annyira látsz rá tudatosan, sőt, tudatosan nagyjából semmire, hiába is próbálod analizálni a dolgokat, csak távolodsz a megoldástól vele, ezért kell terapeuta, aki az érzéseidben kutat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!