Miért olyan menő a tinédzsereknél ez a meg akarok halni, meg totál depressziós vagyok életfelfogás?

A kérdésemmel nem általánosítok, tehát ha nem jellemző rád, akkor elnézést. Én is egy tini vagyok, és szinte furcsának érzem magamat, hogy énbennem van életvidámság. A barátnőim viszont szintén ilyen depressziós alkatok, az életük nagy része kb. ez:Összeismerkedek facebookon egy messze élő sráccal. De olyan messze van. Sírás. Pedig én annyira szerelmes vagyok belé (???)! Sírás. A karomba karcolom a nevét. Sírás. Így legalább örökre ottmarad. De bejelölte, hogy egy másik lánnyal jár. Sírás. Soha nem fogok kelleni senkinek. Sírás.

Engem ez tud idegesíteni a legjobban, de (mondom megint ne vegye magára, aki nem érintett) ugyanilyen szánalmas az is, amikor azon sírnak, hogy nekik milyen szar otthon, mert az anyjuk nem engedi őket 20 cm-es magassarkúban járni. Én sokat gondolkoztam rajta, hogy miért lett ilyen "menő" a vagdosás, a bőgés, meg a depressziózás.Ráadásul még ott van az : Öngyilkos leszek. hozzáállás, ami lassan már mindennapi szóhasználatba kerül. Én arra jutottam, hogy a fő ok a média, mert ilyen idióta romantikus sorozatokkal (alkonyat, Barátok közt stb.) hülyítik a fejüket és ezt megpróbálják a való életre is ráhúzni. Vélemények?