Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Baj, ha a komolyabban veszem...

Baj, ha a komolyabban veszem a dolgokat és felnőttesen állok hozzá mindenhez, mint a mai feldúlt generáció?

Figyelt kérdés
Ez nem azt jelenti hogy nem szeretek kikapcsolódni, de egyszerűen nem értem a mai hedonista, átszellemült fiatal generációt, akiknek az életük csak a káromkodásról, cigarettáról, bukdácsolásból, drogról, alkoholról szól. Körülbelül már 7 éve klarinétozom, mellette nem sportolok, de emiatt nem érzem magamat feszélyezve. Tanulmányaim ebben az évben kifejezetten javultak, 4,7-re zártam a félévet, és még mindig tartom. A tanáraim az osztályból bennem igazán megbíznak, mert a többiek kiszámíthatatlanok. Céltudatos vagyok az életemmel kapcsolatban, Isten-párti vagyok, vagyis keresztény, és mivel ezt a neveltetést már születésemtől fogva megkaptam, lehet emiatt vagyok ilyen, amilyen.
2013. márc. 9. 23:00
 1/5 anonim ***** válasza:

nos nézd, ha ilyen vagy, a legtöbb mai sráccal, csajjal nem fogsz szót érteni, vagyis sosem lesz igazán jó a kapcsolatotok - én is ilyen vagyok, csak azért mondom - de az nem azt jelenti, hogy ettől még nem vagy értékes ember, vagy értékesebb mint ők, bár sztem ezt a személyiségjegyet, nem feltételen az iskolába lehet érvényesíteni, csomó máshol is..


vagy beolvadsz, vagy kívül maradsz a körön

2013. márc. 10. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Ne általánosíts. Nem mindenki iszik addig, ameddig azt se tudja hol van, miközben 1 szál cigi meg füves cigi lóg a szájából és emellett vizipipázik.. :D

Én szeretek szórakozni, de normális keretek között. Ittam már, cigiztem is. Nincs ebben semmi rossz, mikor próbálja ki az ember, ha nem most? De ez nem azt jelenti, hogy senkinek sincs célja az életében, aki szórakozik a szabadidejében. Bár én nem vagyok egy kifejezetten hatalmas partiarc, sőt, de ha úgy adja a helyzet, akkor én is szeretek kikapcsolódni.

Tanulmányi átlagom jó, készülök az érettségire, vannak céljaim, terveim és tudom, hogy mit akarok.

Szerintem te csak inkább rossz környezetben mozogsz, ha elkerülnél ebből a társaságból, akkor látnád, hogy vannak normális és intelligens fiatalok is, akiknek vannak céljaik és nem feltétlenül rövidtávú (=hogy hogyan rúgnak be a jövő héten).

2013. márc. 10. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Misaka Kaori válasza:
Szerintem egyáltalán nem baj. Én 22 éves lány vagyok. Mindig is komolyabban álltam a dolgokhoz, amolyan "koravén" voltam. :) Sose cigiztem, sose ittam a sárgaföldig magam. Ettől függetlenül lehetsz picit lazább is, csak tudd hol a határ. Jó, ha céltudatos vagy. Biztosan találsz majd barátokat vagy vannak is, ez nem derült ki a kérdésedből. A lényeg, hogy nem baj, hogy ilyen vagy. Különc leszel, de nem is kell a sorba beleállnod. Biztosan találsz barátokat, akik hasonlóak, mint te, csak picit nehezebb lesz.
2013. márc. 10. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Maradj ilyen. Gép által gyártott tömegemberekből rengeteg van a különcöké a világ!
2013. márc. 10. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ezen kívül vannak barátaim, de az eddigiek érdekbarátok voltak. Mindig kihasználták, hogy én mindent lelkiismeretesen, alaposan viszek véghez. Egyszerűen nem érzem azt, hogy be kéne állnom a tömegbe, inkább leszek különc kevés baráttal, mit olyan, aki tucatember sok kamu baráttal.
2013. márc. 10. 17:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!