Ismeritek ezt hogy akik fontosak nektek nem gondolnak bele hogy Ti hogy éreztek?

Nekem volt kb 10 nagyon jó barátom. Az évek során valahogy mindegyiknek legalább egyszer nagy bajba került. (pl nagyon súlyos betegség, család felbomlása, de még olyan is volt, hogy az egyik egy hajszálra volt attól, hogy meghaljon) Én persze mindig mellettük voltam és támogattam őket. Volt, hogy pocsék kedvem volt, de még így is inkább én akartam megoldani a problémájukat. Szép lassan az életükben minden elrendeződött és helyrejött, viszont nekem lettek problémáim (olyanok mint nekik csak egyszerre több is). Mindegyiket személyesen megkerestem és sírva, kértem őket, hogy: "Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak de beszélgethetnénk egy kicsit? Nagy szükségem lenne rá!". Na és mit mondott mindegyik? "Jajj már most nem! Most épp körmöt festek/rajzolok/netezek/filmet nézek/barkóbázok XY-al!" Aztán megfordultak és otthagytak egyedül. Képzelheted! Azóta ha van egy új barátom és már tényleg jó barátoknak mondhatom magunkat valahogy próbára teszem. Pl felhívom hajnali 3-kor ,hogy rosszat álmodtam. Na akik erre azt mondják, hogy "Rendben átmegyek! Megbeszéljük!" vagy "Oké mondd csak meghallgatlak! Csak kérlek nyugodj meg!" Azokban azért jobban bízok. :)