Tudnál magaddal együttélni?

"Csípőből" azt mondanám, NEM.

Ha - az adott infók alapján - végiggondolom, hát - legalább ismerjük egymást...

Ha teljesen megegyezünk, tiszteletben is tudjuk tartani "egymás" életformáját, igényeit, hisztijeit...

Innen nézve ki lehet alakítani együtt egy nyugodt, vagy akár érdekes és izgalmas közös életet :)

Nem. Én egyszerűen kibírhatatlan alak vagyok.

Belőlem éppen elég egy darab, néha még sok is.

Hát még ha kettő lennék!

Garantáltan a saját idegeimre mennék.

Igen, egyszer álmodtam ilyet. Azelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen harmóniában lehet az ember valakivel, de úgy tűnik, történt valami, ami révén ráleltem a lelki békémre, mert most már tudom, hogy tökéletesen megállnám a helyen egyedül is a világban :)

Pont a főzőcskés jelenet játszódott le, és tulajdonképp szavak nélkül megértettük egymást magammal. Megkóstoltam az ételt, és egy "tudod, mit kell tenned" pillantással nyugtáztam az eredményt, mire a főző-én tett még egy csipet sót a lábosba.

Szépnek láttam magam, és főleg biztonságban éreztem magam. Jó volt megölelni, szeretni saját magam, este is egy ágyban aludtam magammal. Tudtam, mikor mi esik jól, pl. hogy mikor kell lekapcsolni a villanyt, mikor nem akarok már beszélgetni.

Viszont ha igazából létezne az a másik én, akkor már nem lenne szükségem párra. Így sincs feltétlenül szükség rá, de azt hiszem, képes lennék életem végéig egyedül maradni magammal, ha lenne belőlem még egy.

Az viszont biztos, hogy nagyon sikeres lennék, mert duplaannyi feladatot tudnék megoldani egyszerre.

Én abszolút nem...

És akármilyen kicsi az önbizalmam, ezügyben pont, hogy túlértékeltem magam. Ugyanis mostanában találkozom többet egy családtaggal, aki sokmindenben olyan, mint én. És egy horror! Borzalmas alak!

És tudom, hogy én is :(