Mit tehetnék? 16L

Ha egyedül vagyok, teljesen boldog vagyok, nyilván vannak céljaim, vágyaim, amiken dolgozok, és alapvetően próbálom a jelent megélni teljesen, és pozitívan gondolni a jövőre. Amolyan művészlélek vagyok: színészkedem, rajzolok, fotózok, táncolok, írok, ezekben teljesen kiélem magam, fejlesztem magam. Egy hosszabb huzamosabb ideje kiegyensúlyozott vagyok. Ugyanakkor a szüleim/barátaim/tanárok mindig mondják, hogy más vagyok, mint a többiek, érettebb vagyok, és nyilván ezt én is érzem. A fő problémám ezzel van. (nem hiszem azt hogy mindent tudok, tehát ne írjatok olyanokat hogy mindenki azt hiszi hogy más meg érettebb, mert nyilvánvaló tény hogy HOZZÁJUK képest az vagyok). Mert amíg sulin kívül épp elég barátom van ahhoz, hogy a hétvégéim teljesen beteljenek, sokat bulizok, stb, addig a suliban nem bírom elviselni az osztálytársaimat. Benne vagyok egy társaságban, de mindig is másnak és kívülállónak éreztem magam. Viszont mostanára nagyon meguntam őket. Legtöbbjükkel (még így is maradtak emberek akikkel megmaradt a rendes, mély viszony) felszínes lett a kapcsolatom, és amikor 5-6-an ülünk az osztályban, felszínes, engem egyáltalán nem érdeklő témákról folyik a "beszélgetés". Csak azért vagyok velük igazából, mert nem akarok egyedül lenni (klikkek vannak, nem olyan összetartó és családias az osztály), de van, hogy sokkal jobb egyedül, mert csak elunom magam köztük. Próbálok azokkal az emberekkel lenni, akikkel nem romlott meg a viszonyom, hanem csak mélyült, illetve a klikken kívül mélyíteni kapcsolatokat. Ez sokkal jobban felpezsdít, mint velük lenni, mert nagyon fárasztó. Engem a felszínes témák nem érdekelnek, olyan problémák foglalkoztatják őket, amiket én éretlennek tartok, mert már rég túl vagyok rajtuk, ezért nem tudok velük azonosulni. Az olyan témák, amik engem érdekelnének, azok őket nem mozgatják meg, így tökre elhalt a kapcsolat. Ez túlságosan nem aggaszt, mivel alapvetően magabiztos vagyok, és nem az osztályomtól tartom függőnek az életem, főleg, hogy csomó barátom van osztályon kívül, de mégis nagyon fárasztó ugyanazokkal az emberekkel bezárva lenni minden nap. A másik pedig az, hogy sokkal mélyrehatóbb problémákkal, témákkal foglalkozom, mint az átlag, tehát ebből látszik, hogy magamat "tanítom", művelődök, ha érdekel valami, de nem bírom az óvodás iskolás módszereket. A fegyelmezést hallgatni, meg olyan emberekkel tanulni, akiket pl nem is feltétlen érdekel a téma. A tanárok is megmondták hogy azlátszik rajtam, hogy "kinőttem" az iskolát, érettebb vagyok a többieknél, mert látszik, hogy nem feltétlen kötnek le azok, amik a többieket igen. Hogy lehet ezzel együtt élni? Hogy olyan emberekkel kell lenned, akikkel nem lehetsz 100% önmagad, mert nem értik meg, nem értik a humorod, mert van mondanivalója? Próbálom megtalálni azokat az embereket, akikkel ez nem így van, stb. Meg nem vagyok egy ilyen elveszett alkat, tehát nem ez a sarokban ül-könyvet olvas kategória, de mindig mondják, hogy más vagyok, stb.