Miért van az, hogy van olyan ember aki sok emberrel jól kijön, míg más nehezen talál olyat akivel barátkozhat?

Olyan kevésszer érzem, azt, hogy valaki viszonozza, azt a barátkozási szándékot amit én nyújtok az emberek felé. És amikor érzem ezt, akkor nem is értem, hogy-hogy lehet, hogy végre találtam valakit, mert olyan ritka?

Sőt, ha srácról van szó, márpedig srácokkal könnyebben haverkodom, akkor még azt is gondolom, hogy meleg, és ezért viselkedik kevésbé felszínesen mint, ahogy sokan..

Ez lehet, az önbizalomhiánynak fő okozója? Ugyanis egyértelműen éreztem ezeket a jeleket, már suliban ötödik, hatodik osztályban.

És nem a szüleim bánnak velem lekezelően, hanem a suliban éreztem ezt, sokan mondják, hogy a mai fiatalság többet tölt a haverjaival, mint otthon a szüleivel, ez velem fordítva van, és mindig is így volt, mert kevésbé frusztrál a korbeli eltérés én és a szüleim között, mint az, hogy amiket sokszor a korombeliek között élek meg..persze sokszor túlspilázom, amit megint nem értek miért van, vagy csak úgy??..

Történhet valami csak úgy a személyiséggel, aminek senki nem látja az okát, szó szerint, egyszerűen nincs megmagyarázható oka? Van ilyen?

21f