Lehetséges, hogy skizofrén vagyok?

Ismerem a Wikipédia leírásait, tudom, hogy mi a különbség a skizofrénia és a disszociatív személyiségzavar között.

A kérdésem az lenne, hogy már régen elmúlt a kamaszkor (lassan 30 leszek), de nem szűntek meg ezek a hullámzásaim. Sőt, mintha teljesen két énem lenne.

Évek óta foglalkozom önelemzéssel, önismerettel, bújom a pszichológiai tanulmányokat, de végül arra jutottam, hogy nem élesen elkülönülő határvonal, de egyszer kattan egyet az agyam (általában alvás, majd reggeli ébredés után) és TELJESEN MÁSKÉNT LÁTOM A VILÁGOT.

Szóval hiába tapétáznám tele Brian Tracy idézetekkel a szobám falát, az sem segítene. Ugyanis az alap, a személyiségem magja, vagy hogyan fogalmazzam meg az, ami megváltozik ilyenkor. De gyökeresen.

Az egyik énem egy extrovertált nárcisztikus asshole, aki felszívja magát és szívesen kiállna akár az Kossuth térre és megdöntené a kormányt maximum megfordul a fejében, hogy ezekért a mihaszna, kiszámíthatatlan emberekért nem érdemes feláldoznia magát, mert a végén még ő kerül felbujtóként rács mögé. Ilyenkor szinte megenném a világot reggelire, képes lennék elindulni egy hátizsákkal külföldre stoppolva vagy bármi őrültség.

A másik személyiségem pedig ennek a teljes ellentéte, a kicsit szociális fóbiás, visszahúzódó, zárkózott kocka, aki legszívesebben ki se mozdulna otthonról és még a postással vagy a Tesco online futárral sem érintkezne. Az internet "mögött" biztonságban érzi magát és szinte úgy él, mint "L" a halállistából (ha esetleg ismeri valaki az animét, ennél jobb jellemzést két oldalban sem tudnék írni).

Utána megint kattan egyet az agyam (általában annak hatására, hogy mivel nem vagyok csúcsprogramozó, ezért kénytelen vagyok emberekkel érintkezni, ha nem akarok éhen halni, mert dolgozni, vagyis inkább pénzt keresni azt kell, és akkor megint előjön az extrovertált énem.

Ilyenkor néha olyan meggyőző tudok lenni, hogy ha elég gerinctelen lennék akár még agysebésznek is el tudnám magam adni, de mivel ez az állapot sem tartós, ezért az előjövő depresszív énem miatt nem húzom túl sokáig ezeken a munkahelyeken. Rendesen ellátom a munkámat, tehát ne úgy gondoljátok, hogy linkeskedem, sosem késem meg ilyesmi, egyszerűen csak 0-ra csökken a lelkesedésem és ezt sokszor a vezetőség is megérzi.

Néha még ők próbálnak motiválni, hogy szedjem össze magam, de ilyenkor annyira megváltozik a TUDATÁLLAPOTOM (ahogy már az első mondatokban is említettem), hogy még olyan általános dolgok sem tudnak motiválni, mint a pénz, mert ilyenkor arról ábrándozom, hogy akár remeteként vagy távol-keleti szerzetesként élek vagy kiköltözök falura önfenntartó gazdálkodónak vagy bármi, csak rohadjon meg mindenki, főleg a kapitalista világ.

És most hogy ez szóba került még a politikai nézetem is megváltozik. Az introverált énem anarchokommunista, az extrovertált énem pedig anarchokapitalista.

Tehát nem egyszerű bipoláris zavarról van szó. Emlékezetkihagyásaim, tévképzeteim, érzékcsalódásaim nincsenek, nem létezhő hangokat sem hallok, mindkét énemben ugyanazzal az indentitással bírok (maximum én látom önmagam introvertáltan selejt genetikai hulladéknak, extrovertáltan pedig meg nem értett zseninek, aki annyira jó pasi, hogy ha felfedezték volna simán lehetne Brad Pitt kategória, de tényleg nagyon fura, hogy ilyenkor minden megváltozik.

Mi a bánat bajom lehet? Orvosnak nem akarom mondani, mert ezzel úgysem nyugdíjaznak ki, illetve semmi előnyöm nem származik belőle maximum hátrányom, meg egyébként is interneten is tuti jár erre néha valami képzett szakember, aki névtelenül is ugyanúgy tud diagnosztizálni, elvégre nem az a lényeg, hogy Gipsz Jakab vagyok akármilyen TAJ számmal, hanem az, hogy mi zajlik bennem. Ezt pedig kiírni magamból sokkal könnyebb. Főleg mikor az introvertáltabb énem kerekedik felül.