Az normális ha azt az érzést szeretem ami fáj?

"Boldog volt, mert a szíve élt"

Thomas Mann / Tonio Kröger

"Ezen az estén magával vitte a kislány képét, vastag szőke hajfonatát, hosszúkás metszésű, nevető kék szemét, orra nyergén a gyöngéden odalehelt szeplőket, s nem tudott elaludni, mert hangjának csengését hallotta, s megpróbálta halkan utánozni azt a hangsúlyt, amelyet annak a közömbös szónak adott, és beleborzongott. Tapasztalatból tudta, hogy ez a szerelem. De jóllehet tisztában volt vele, hogy a szerelem sok fájdalmat, gyötrő megaláztatást okoz majd neki, hogy ráadásul földúlja békéjét, és szívét megtölti dallamokkal, úgyhogy nem lesz kellő nyugalma egy dolgot kerekre formálni, és fölényesen kikovácsolni belőle valami egészet - mégis örömmel fogadta az érzést, átadta magát teljesen, és lelke minden erejével ápolta magában, mert tudta, hogy az gazdaggá és elevenné teszi, és jobban vágyott arra, hogy gazdag és eleven legyen, mint hogy fölényesen kikovácsoljon valami egészet... "

"és Tonio mégis boldog volt. Mert a boldogság, mondotta önmagának, nem abban van, hogy az embert szeretik, az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak. Boldogság az, ha az ember szeret, és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát. És lelkében felírta ezt a gondolatot, teljesen átgondolta és gyökeréig átérezte."