Tudnátok ennek a versnek az elemzéséhez valami kezdőlökést adni?

Megette a mindent.

Ki bármit megzabál s

Megiszik, mégsem feszélyezi -

Kísérti a halál.

Gyomrába száján át

Amit épp talál

Megevve-ivva

S nincs ott a halál.

Vagy ott van, s derül

Ha elázva előtte

büszkén lehál?

Az ember ki talál - emészt

Majd feláll, a halál pediglen

Mélázva megáll.

"Nem ő, kit vihetek..?

De viszem!, mert viszont

Engem is valaki vár!

Vagy tévedek? De mi tegyek, ha

Szokásom, s eszem

Ugyanezen jár?

Lehet egy élveteg

Megvetett, léha tag

Istenem testében,

Örülhet, s örüljön

Ha máról

Holnapra megmarad!

Ki az ő istene -

Ha emberként nem szabad?

Nekem - ki végzete - s egyben ő maga

Ítéletem és szándékom

torkomon akad.

Az isten, mint őt is

Torkon ragad

Küzdelmem egyszerre

Cél nélkül marad.

Ám életúr mégis csak kérlelhetetlen

Halad, velem, ki dolgozó, s lészen

Bármilyen kétségem - munkám van éppen.

Nem kértem soha, és

Nem is volt erényem

hogy

Tudjam azt, kivel bánsz

enyhén vagy keményen,

Vagy miért éppen most

és milyen reményben.

Ő ereje teljében, erőnek

erejében, benne szakadó

szavak tömkelegében

Lekapta kalapom s

Akkor már kopaszon

Megcsillant ő, a Semmiség

- mindenem."