Hogy kell erteni hogy a boldogsag onmagunkon belul keresendo?

Ha a mások életét éled,nézed,sóvárgó leszel és irígy,soha nem leszel elégedett önmagaddal és a tetteiddel,azzal amit elérsz,elérhetsz,nem a mások élete az életed,hanem példa vagy és a mások élete is példa számodra,ekként tekints rá,ne sóvárogva.

Az emberi kapcsolatok igen besűrűsödtek,sok a kétértelmű vagy félreérthető szitu,infó,ez az alapja szinte minden esetben a veszekedéseknek,vitáknak.

Pontosítani kell az ingereket,infót,igényeket,terveket,ez a kommunikációs alapja a társadalomnak,amit ugyan kellene a suliban is tanítani vagy fejleszteni,de valahogy sokkal fontosabb az algebra meg a többi agyament dolog.

Az észt nem a suliban osztják,ott csak egy témaspecifikus információ halmazt tanítanak meg mindenkinek,és lám,akár milyen jól megtanulja az ember,mégis van vélemény különbség,vita ember és ember között,holott az alapok egyezőek.

Rágd meg.

Alkoss,és örülj annak.

Az utat nem te töröd,te csak válassz,melyik tetszik leginkább,azon járj.

Ami kérdés,kétely,mondd ki,akár többször is,míg tiszta lesz a válasz.

„Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?” (Marcus Aurelius)

Csalódni nem lehet valakiben vagy valamiben. A világban történnek mindenféle dolgok. Az emberek csinálnak mindenféle tetteket. Ha csalódottságot érzel, akkor maximum a saját elvárásaidban csalódtál. Márpedig kizárólag rajtad múlik, hogy milyen elvárásaid vannak a világ történéseivel és a többi emberrel, valamint a saját jövőben remélt helyzeteddel szemben. Ha nincsenek magas elvárásaid – vagy egyáltalán elvárásaid –, csalódni sem nagyon tudsz. Nem azt mondom, hogy légy pesszimista és passzív. Reméld a jót, bízz a jóban, tegyél is érte, de számíts a legrosszabbra eshetőségre is. Ha minden döntést felelősen, a vágyaidat és félelmeidet félretéve, gondosan mérlegelve hozod meg, azokat sem fogod megbánni.

De ne is boldogságot keress. A boldogság nem egy állapot, inkább egy állapotváltozás. Ha veszel egy új telefont, lehet, hogy boldogságot érzel. De ugyanannak a telefonnak a birtoklása két évvel később már semmiféle boldogságot nem nyújt. Ha valakinek 120 ezer forintról 150 ezer forintra nő a fizetése az boldog. Ha valakinek évek óta 150 ezer a fizetése az nem túl boldog. Akinek meg 180 ezer forintról csökkentik 150 ezerre a fizetését, az meg kimondottan szomorú és csalódott. Csalódott és szomorú azzal a 150 ezer forintos fizetéstől, aminek a másik meg ujjongva örül. Akkor az összeg számít? Nem. A változás iránya számít. Folyamatos külső változást meg nehéz lenne fenntartani. De szerencsére a boldogság amennyire nehezen fenntartható, pont annyira elkerülhetetlen is. Nincs az a mély depresszió, amiben az ember ha csak egy másodpercre is, ne élné meg néha a boldogság érzését.

Nem boldognak kell lenni. Az hibás cél. Derűsnek kell lenni, kiegyensúlyozottnak kell lenni, érzelmileg stabilnak kell lenni, elégedettnek lenni (azaz valamire képesnek kell lenni azt mondani, hogy bár lehetne több meg jobb, de így ahogy van, elég). Mit jelent érzelmileg stabilnak lenni? Az emberben sok minden tud kiváltani érzéseket. Jókat és rosszakat is. Ha valaki képes az értelmét az érzelmei fölé helyezni, képessé válik az érzéseit megzabolázni, kordában tartani, elcsitítani. Minél jobban szét tudja választani az ember a környezetében történteket a saját érzéseitől, minél függetlenebbek az ember érzései a környezet, a helyzet változásaitól, annál stabilabb marad. Ezt viszont csak magadban lehet elvégezni, ez nem kívülről jön. Pont az a lényeg, hogy ne kívülről jövő ingerek határozzanak meg. Alkalmazkodni, reagálni kell a változásokra persze, de az az észnek kell megtennie, nem az érzéseknek.