Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Létezik valami hardveres...

Létezik valami hardveres hívásrögzítő Android 10-re?

Figyelt kérdés

Unom már ezt az örökös macska-egér harcot, hogy mindig kinyírják a lehetőségét a hangrögzítésnek.


Manapság az egyre fejlettebb banki alkalmazások miatt a rootolás sem megoldás.


Viszont az ultimate univerzális megoldás egy olyan hardveres eszköz lenne, ami rögzíti. Ráadásul egy ilyen még VoIP-on is működne. Akár valami headsettel egyben lévő, akár valami kis mini eszköz, amit az USB-C vagy a 3,5-es jack portba dugok bele és csak max fél centire lóg ki.


A munkám miatt van egyébként rá szükség, hozzászoktam, hogy nagyon kényelmes, hogy bárhol vagyok, felhívnak telefonon és nem kell papírt tollat elővennem, de még a telefont sem a zsebemből (mikor vezetek ez sem opció), csak bediktáltatok valamit és utólag visszahallgatom.


Néha még olyanokra is jó, amikor meg akarnak hazudtolni, hogy ők nem mondtak olyat.


Szóval semmilyen hátsó szándékra vagy illegálisra nem használtam soha, mégis fáj valamiért az unatkozó jogalkotóknak és emiatt újra és újra útját állják annak, hogy lehessen rögzíteni a beszélgetést. És ezzel leginkább az ilyen alkalmazások fejlesztőivel szúrnak ki, akik rengeteg munkaórát öltek bele.



2020. nov. 17. 02:18
 1/8 GepEpito ***** válasza:
0%
XD ! A tesómnak is ilyen program kéne. Csak van ezzel egy kis gond... Hogy is rögzítené a bejövő hivatásokat? Mert nyilván akkor nem tudnál telefonálni közben, és ha épp akkor rögződik a hívás mikor telefonálsz, vagy épp fordítva, akkor az úgy nem nagyon működne. Tehát ha egyszer lesz is ilyen akkor azt szó szerint úgy kell elképzelni mint ha kettő telefonod lenne egyszerre EGY számmal.
2020. nov. 17. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Nagyon egyszerűen. A szoftveres megoldások jelenleg azért nem működnek, mert a mikrofont csak egyetlen alkalmazás használhatja egyszerre, így ha a hívás folyamatban van, akkor nem tud más hozzáférni. Itt viszont a hardver egy extra mikrofon lenne, mint egy mini diktafon.


Mint mikor lefotózod egy másik telefonnal a telefon képernyőjét, mert védett módban nem engedi a screenshotot. Csak egy árnyalattal szofisztikáltabban.

2020. nov. 17. 04:54
 3/8 anonim ***** válasza:

"a mikrofont csak egyetlen alkalmazás használhatja egyszerre, így ha a hívás folyamatban van, akkor nem tud más hozzáférni."

De igen. Csak a házirendben le van szabályozva, hogy híváskor nem rögzíthetsz csak egyet a kettő közül:

-saját hangod

-beszélgetőpartner hangja.

De ha kihangosítod, akkor nagyjából mindkettő hallatszik, ha nem is tökéletesen.

Ettől függetlenül az autóskamera alkalmazásom meg a háttérben konkrétan mindent rögzít ha úgy állítom be. Így tutira megoldható szoftveresen, hogy olyan videófájlt készítsen, ami csak hangsávot tartalmaz, és kész is.

A szépséghibája csupán az, hogy fülhallgató vagy headset kizárva ennél a megoldásnál.

Paraszt megoldás pedig az, hogy összekábelezed egy diktafonnal vagy másik mobillal és azzal rögzítesz, itt már inkább a külsőségekkel kell kompromisszumot kötni.

2020. nov. 17. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 GepEpito ***** válasza:
24%
á ez nem meg oldott és lehet hogy itt a dezső beszél. ugyan is milyen jó már a szolgáltatóknak ez a biznisz, nem mondanának le róla. De ha tisztán átgondolod, akkor rá fogsz jönni hogy itt ezt amúgy sem lehetne megoldani, jelenleg sehogyan sem. Mert nincs olyan telefon ami kettő kártyás lenne, és a kettő kártya egy számot jelentene. PEDIG ezt zokszó nélkül megcsinálhatnák, nem nagy kunszt. A megoldás az hogy egy telefont csak erre az üzenetekre használsz. Azt egy másik telefonról meg visszahívod az emberkéket. Ennyi. Elfogyott a pizzám is ):
2020. nov. 17. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Milyen telefonod van?

Huaweire éppenséggel Android 9 és 10 alatt is fel lehet telepíteni a gyári hangrögzítőt (ami más régiós telefonok szoftveréből lett kihalászva, ugye ott alap, csak nálunk nem), kitűnően működik is.

2020. nov. 17. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 GepEpito ***** válasza:
xd ezt a kérdést is elnéztem. Nem üzenet rögzítő kell neked hanem telefon beszélgetés rögzítő. Na hát ilyet tutira le lehet csapni androidra is.
2020. nov. 17. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

#4 "Mert nincs olyan telefon ami kettő kártyás lenne, és a kettő kártya egy számot jelentene"


De. Hát van dual-simes telefon és van multisim is.

2020. nov. 17. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

A Cube ACR-t próbáltad?


Egyébként az igazi tényleg az lenne, hogy mondjuk egy tok, ami diszkréten jackbe vagy usb-be dugható (usb jobb, mert ott kaphatja a tápfeszt, amikor működnie is kéne), tetején fülhangszóró, zajszűrő mikrofon, alján beszédmikrofon, esetleg kihangosító hangszóró, belsejében pedig egy sima diktafon, aminek egy app a kezelőfelülete. Esetleg ugyanez tok helyett egy bluetooth butatelefonnak álcázva, helyben kezelve, saját bazinagy akkuval. Lehet, hogy van is ilyen? Mondjuk alin bluetooth auto call recording headset kereséssel egy 10-15 ropiból?

2020. nov. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!