Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit tegyek ilyen helyzetben (...

Mit tegyek ilyen helyzetben ( párkapcsolat)? Többi lent.

Figyelt kérdés
Összejöttem a cigány csajjal( a barátaim szerint hiba volt), s első 3 nap nagyon udvarias kedves volt, 4. nap beültünk egy kávézóba, ( nem ittunk alkoholt). A csaj egyik percről a másikra elkezdett flegma lenni, hiába kérdeztem szépen mi a baja, nem válaszolt, 5. nap azt mondta elmegy a barátaihoz hogy utókarácsonyozzanak, igaz azért megkérdeztem hogy miért kapcsolja ki a mobilnetet amikor velem va, azt mondta kevés az internetegyenlege.... ez mellékes. Azt mondta hogy este 8-ig hazaér s talizunk egy picit meg nagyon kezd megszeretni engem stb. stb. Amikor hazajött, kérdőre vontam hogy miért nem jött hamarabb, miért este 11 kor , s erre elkezdett velem úgy beszélni mint egy putris ci**ny, s mondta hogy majd megbeszéljük délután ez nem telefontéma. Nos nem az érdekel hogy milyen származású a csaj annak ellenére hogy fehér vagyok, hanem az hogy miért történhetett ez, ti mit csinálnátok ebben a helyzetben? Volt már roma barátnőm, de az hónapok után sem beszélt ilyen flegmán velem, pedig olyan aranyosnak tünt és dolgozik is rendesen, ezért nem értem.

2019. dec. 30. 16:15
 1/5 anonim ***** válasza:
Friss a dolog, a csajról meg kiderül hogy unszimpi. Ezen nincs mit gondolkodni. Ha nem akarod hogy így bánjanak veled lépj tovább.
2019. dec. 30. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Blade Bone ***** válasza:
Négy nap után te már kérdőre vonod a másikat? Meg értetlenkedsz? Hát nem csodálkozom, hogy stílust váltott, ezt bármelyik másik nő is megteszi ne aggódj...
2019. dec. 30. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Figyelj, vannak a világon idióták, örülj, hogy kiderült időben. Az ilyen úgysem változik, inkább szerintem koptasd. Ki tudja utána miket kiabálna majd rád?!
2019. dec. 30. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
4 nap után kérdőre vonod? Meg ha nem érdekelne a származása, nem emelted volna ki a kérdésedben. 4 kiba....ott nap után “amikor hazajött kérdőre vontam” ki tudná ezt elviselni? Én is elküldtelek volna a faxba. Meg kérdezgeted, hogy miért van kikapcsolva a nete... ember, nem házasok vagytok, ez csak az ismerkedési fázis.
2019. dec. 30. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Persze hogy kérdőre vonom, ha megbeszéljük hogy hívni fog és eltűnik, ha van egy német vagy osztrák barátnőd, az is kérdőre vonna hogy miért nem vagy elérhető amikor meg van valami beszélve, és ez szerintem korrekt, ehez vagyok szokva, német nevelést kaptam, ha valamit megbeszél az ember, az úgy legyen, ha 8 óra az nem 9 vagy 11, elvileg nem a balkánon élünk..... bár nekem dél Buda után Pécs elég Balkáni helynek tűnik......
2019. dec. 30. 20:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!