Hogyan törjek ki ebből az elszeparáltságból?

Köszönöm a segítő jellegű válaszokat. A pszichiáterhez 2 havonta kellett járnom, mert annyi időre elengendő gyógyszert írt fel. Az a helyzet, hogy én mentem volna gyakrabban is (bár nagyon nem olcsó dolog, de ez nem baj, mert szinte semmire se költök már (csak sok kajára) és sok félretett pénzem van), de semmilyen terápiát nem javasolt. Ahogy utánaolvastam nekem egy kognitiív viselkedés terápia jót tenne (de persze nem vagyok orvos, csak megoldást akarok találni és ezért nézelődök), de igazából ha elmegyek hozzá csak beszélgetünk, érdeklődik hogy vagyok, ott vagyok 50 percet és ennyi. Egyébként panaszkodni nem akarok rá, rendes ember, mindenre emlékszik amit mondok neki, hónapokra visszamenőleg is. Mindig kedves dolgokat mondd nekem, bíztat, csak gyógyszerekkel próbálja megoldani a bajaim nem pedig terápiával és ezért vesztettem el kicsit a hitem benne. Most, hogy leszoktam a gyógyszerekről (reggel Brintellix (erősebb változat) és este 2 Frontin, mert nem bírtam aludni a reggeli gyógyszertől, ugyanis nem ürül ki a szervezetből estére és "felpörget"). Egyébként azért is akartam elhagyni őket, mert megváltoztam tőlük erősen. Szörnyen nyitott voltam, már túlságosan is, mindenkinek beszéltem nagyon privát dolgaimról, nagyon bátor lettem, sok mindenbe belevágtam, sok olyan emberrel ismerkedtem meg a kezelés alatt, akivel amúgy szóba se állnék. Ebben az időben pár új "barátom" miatt néhány nem legális dologhoz is nyúltam, volt hogy a hét minden estéjén szívtunk, más napokon más stimuláns. Alkohol is sok. Valahogy kellett mindig valami dolog ami segíti az agyam kikapcsolni. Egyébként mielőtt használtam volna ezeket a gyógyszereket soha semmi ilyet nem tettem.

A készpénzes kérdésre válaszolva, van készpénzem, de általában mindig bankkártyával fizetek. A szüleim is meglátogatnak néha, kb szeptember óta 4x voltak.

Amit elfelejtettem írni, hogy a Frontintól azért is félek, mert gyógyszervisszaéléseim voltak vele, volt, hogy jóval többet beszedtem, csak hogy ellazuljak, egyszer egy levéllel is, akkor sírva hívtam fel apukámat, hogy segítsen, mert azt éreztem mindenki elhagyott, pánikba estem. Az orvos mindenről tud, minden rossz tettemről. A Brintellix mellett teljesen megszűnt bármiféle nemi vágyam (ennek ellenér voltak felelőtlen szexuális kapcsolataim), ami azóta, hogy nem használom visszatért és igazából nem is örülök neki a jelenlegi életstílusom mellett. Tehát ezek az okok, amiért félek ettől a gyógyszertől.

Mivel mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot semmi olyan dologhoz nem tudok hozzájutni, amihez nem akarok, kivéve az alkoholt, kb minden 2-3. nap megiszok egy üveg (7 dl) bort. Ettől erősen berúgok. Szánalmas vagyok.

Az orvos még megállapított étkezési zavart is nálam, mert bár régen is zabáltam, de legalább leedzettem magamról és képes voltam arra, hogy utána koplaljak (1-2 napig nem ettem). De már ez sem megy és csak szégyenlem magam.

Egyébként hétfőn szerintem felhívom az orvost és elmegyek hozzá (90km -re lakom tőle), el tudok menni egyedül, nem kell szülői kíséret, csak félek, hogy megint gyógyszerezni akar.

Az a helyzet, hogy ő az 5. orvos akihez fordultam. Előtte akikhez kerültem csak még mélyebbre vittek a depressziómba. Volt, hogy 200kmre mentem el egy nagyon neves orvoshoz apukámmal, 20.000Ft-ért 50 percet voltam, kérdezett dolgokat, feljegyzetelte és azt mondta nem tud vállalni, nincs szabadideje. Csak akkor minek mentem el egyáltalán egy első beszélgetésre hozzá? Ezek a rossz tapasztalatok miatt és hogy szartak rám ezt az orvost találtam a legjobbnak. Voltam még Budapesten egy egyetemi pszichiátrián is, ahol elbeszélgetésre mentem, az volt, hogy visszahívnak mikor tudnak jobban foglalkozni velem, és vissza se hívtak. Kerestem őket, megint megígérték visszahívnak, de nem. Ezek a 2 csalódás különösen tönkretett akkor. Nem akarok orvosról orvsoshoz járni már ennyi elég volt, ehhez is ajánlás útján jutottam el. Ő volt az 5 orvos közül az egyetlen, aki legalább bármit tett értem és fogadott 2 havonta.

Tudom, hogy ezeket én tettem, de a gyógyszer hozta ki belőlem, mivel gátlástalanná, bátorrá tett. Nem tudom másképp elmondani. Mindenhatónak éreztem magam tőle, durván beleálltam idegenekkel konfliktusba (előtte visszahőzódó lány voltam), azt hittem nekem mindent lehet, lenéztem másokat. Emellett a memóriám nagyon rossz volt a kezelés alatt, viszont a munkámban a teljesítményem kimagasló volt, a kommunikációs készségem klasszisokkal javult. Nem szorongtam. Csak ezt az árat nem tudom megéri -e. Ha nem szakítottam volna meg a kapcsolatot ezekkel az emberekkel, akkor biztos nem csak innék, mindig nagyon közel vagyok ahhoz, hogy valakit felhívjak, de kibírom, mert tudom, hogy nincs határ. Ahogy az evésben sincs.