Igaz barátság az egyetemen: miért tűnik ennyire lehetetlennek?

Lehet, csak én találok meg folyton negatív embereket, vagy ők engem, de azt hiszem, van egy lassan állandó jellegű problémám: hogy hatodik, remélhetőleg utolsó éve vagyok egyetemista, és nincsenek olyan igazi baràtaim, főképp barátnőim akik ugyanúgy érdeklődnek irántam, mint én, és bármikor számíthatok rájuk. Haverjaim és havernőim, na azok dögivel, bár mióta leszedtem a Messengert a telómról, hogy ne legyek olyan elérhető minden jöttmentnek, aki csak valamit akar tőlem, belőlük is kevesebb.

24 éves lány vagyok, a párom és a fiúhaverjaim szerint egy őszinte, természetes csaj, meg állítólag 'jónő'. Azért mondom, hogy állítólag, mert ez engem, hogy hogy nézek ki, sosem érdekelt igazán: azt veszem fel, ami tetszik, és azért sportolok, mert jól esik. A tanulás sem okozott sosem gondot, dolgozni sem úgy szeretek, hogy más is odaférjen, hanem rendesen, szívvel-lélekkel. Hogy miért írom le mindezt?

Azért, mert a mai napig folyamatosan azt hallom, hogy ki miért irigy rám - az illető szájából, ráadásul. Mert jól nézek ki, mert nőies vagyok, vagy a kedvencem, mert jobb vagyok egy bizonyos tárgyból, mint ő, a szakirányos...hát röhej. Valószínűleg naiv vagyok, de komolyan ekkora motiváció lehet egy ember sz*ros kis életében az irigység? Ennyire nincs jobb dolguk, mint engem szipolyozni, ráadásul úgy, hogy a barátaimnak adják ki magukat?

Ez olyan szomorú, hogy itt mindenki mindenkinek a riválisa. Párom nem egyetemista, soha nem is volt (most már azt mondom, hála az égnek), így ő nem is érti, hogy mik mennek itt nálunk, főleg így, nők között, én meg csak tanácstalan vagyok. Az életem egy átjáróház, valahogy idáig mindig az érdekembereket vonzottam be a 'barátságaimban', és ez annyira rosszul esik. Ha rám lehet számítani, és figyelmes, kedves hallgatóság vagyok, aki szeret programokra is járni, mi kellhet még? Tényleg ennyire lehetetlen a kölcsönös, mély barátságok fenntartása manapság, vagy csak nők között? (Mert a fiúkkal, egy esetet leszámítva sosem volt ilyen problémám, bár velük sosem mentünk egy jó haverságnál mélyebb szintre a barátkozásban.)

Vagy lehet, ez ilyen egyetemista dolog, és az a normális, ha a csoporttàrsak ki akarják kaparni egymás szemét, ha a másikra valamiért féltékenyek?