Mit lehet kezdeni a mostani életemmel?

Egy kis lelki segítségért jöttem..

na szóval. 17 éves fiú vagyok, introvertált, aki meg se tud szólalni lányok előtt.. Mindenhol cikiznek, keresik rajtam a hibákat tudván, hogy úgyse szólok vissza...

Kezdem az elején.. Egy elég jó általános iskolába bekerültem. 4. osztályban elmentem magántanulónak* és 9. ben pedig visszaváltottam nappalisra és gimiben folytattam a tanulmányaimat. Most 10.-es vagyok.

4. osztályig abban az általános iskolában ÉN és egy MÁSIK SRÁC voltunk a LEGJOBBAK, LEGERŐSEBBEK az osztályban. MINDEN lány oda volt értünk. Akkor még barátként tekintettem a lányokra (is) és csak most veszem észre, hogy ez mégis mekkora nagy szám volt..

4. osztályban elmentem magántanulónak, mert anyámnak megesett rajtam a szíve, mert sokat sírtam, hogy nem akartam iskolába járni.. Azt mondta, hogy ez olyan iskola, ahol nem kell bemenni, és csak otthon tanulsz..

Én belementem, mert számomra az osztálytársak nem jelentettek olyan nagy dolgot.. Hát ez a másik 4 és fél év alatt anynira visszamaradtak a szociális képességeim, hogy mostanra már egy közösség kerülő "hülyegyerek" lettem. Aki nem jár el bulizni, aki nem beszélget egyszerre 20 gyerekkel. Lányokhoz nem emr szólni, stb..

Az elmúlt napokban találtam rá azokra az általános iskolás osztálytársaim bulizós képeikre. Olyan jó volt látni, hogy mennyit változtak. alsós kisgyerekből kész felnőttek. ÉS!! ahogy látom, hogy mennyire boldogok, beszélnek egymással. Semmi akadályát nem érzik ,hogy hozzászóljanak egy lányhoz..

És ez szomorít el a leginkább!!! Ha maradtam olna 8. ig én is olyan lettem volna, mint ők!!!!

Mostanra kissé meghíztam, eltűnt a kockahasam, zsíros "táskáim" vannak az oldalamon. Minden 3. este sírok, mint egy kislány ,hogy mennyire egy elcseszett életem lett!!!!

És ezt (ha jól érzem) a magántanulás hozta létre! És az, hogy anyám nem tartott ott, mint más anyák! Mert mások azt mondták, hogy pedig most felkelsz és bemegyünk az iskolába!!! És ot maradtak. Értelmes, aktív részei a közösségnek, jól érzik magukat, bárhol bárkivel szóbaállnak. És én hol vagyok? Sehol.

Nagyon elszomorít ez, egyszerűen nem tudok mit csinálni. Legszívesebben meghalnék. Már csak arra tudok gondolni!!!!!!!!!!!!!! Vagy visszamennék az időben 4. osztályba!

Mert ők voltak az utolsó olyan emberek, akik osztálytársaim és ebéd közben MINDENKIVEL!! beszélgettek! Mindenki mindenkit tisztelt, elfogadott és bizony szerelmek is fűződtek miattam és az a másik srác miatt!!!

És ez most elveszett. Azért, mert magántanuló lettem és visszamaradtam...